Vidék

Imahetet tartottak Halmiban

2013.03.12 - 09:04

Az elmúlt héten imahetet tartottak Halmiban.

Hétfő este Elek Arnold, a Szatmár-Láncos segédlelkésze szolgált az emmausi tanítványokról szóló igeversek (Lukács 23.) alapján. A feltámadott Krisztus velünk akar járni, csak úgy odaszegődik mellénk, velünk jön, és megismerteti önmagát, ezért nem szabad félnünk az úton, hangsúlyozta a lelkipásztor. Kedd este Kürti Tamás szatmárgörbedi lelkész a samáriai asszony történetét vette igehirdetése alapjául. A Jézussal való találkozás ennek az asszonynak az életében nemcsak a bűnös élet felismertetése, de alkalom az örök élet vizéből való merítésre is, akárcsak nekünk. Szerdán Lukács József szilágynagyfalui lelkész, egyházkerületi főjegyző a vakon született meggyógyításának története alapján rámutatott, a lelki válságot úgy lehet megoldani, ha engedjük, hogy Jézus vezessen, Ő legyen életünk központja. Nem a kereszteket kell kivenni életünkből, hitet, erőt, reményt lehet meríteni az érettünk és helyettünk szenvedő Krisztustól. Csütörtökön Varga Botond szatmárnémeti lelkész a barátságról beszélt, melynek alapja az agapé, a krisztusi szeretet. A szeretet törvénye képesekké tesz bennünket arra, hogy Isten és Krisztus szeretésén kívül, ezzel a szeretettel tudjuk szeretni egymást. Jézus a legjobb barátként szeret bennünket, valóban életét adta érettünk. Péntek este egy öttagú kárpátaljai küldöttség volt a gyülekezet vendége, Lőrinc Attila és Mészár István lelkipásztor vezetésével. Az igét Lőrinc Attila nevetlenfalui lelkipásztor hirdette a kananeusi asszony történetén keresztül az igehirdető rámutatott a még mindig érvényben lévő babonaságra, de kihangsúlyozta, hogy egyedül a Megváltó Jézus segíthet rajtunk, ha kitartóan kérjük az ő segítségét. Szombaton Erdei-Árva István szamoskóródi lelkipásztor zárta az imahetet, az irgalmas samaritánus példázatán keresztül világított rá arra, hogy nekünk is hozzá hasonlóan kell viselkednünk.