Programajánló

III. Villa Karul Középkori Fesztivál - Program

2015.07.18 - 12:58

Ma és holnap, azaz július 18–19-én zajlik a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Villa Karul Középkori Fesztivál. A rendezvények központi helyszíne a Károlyi-kastély parkja lesz.

A középkori fesztivál műsorterve a korábbi évekhez hasonlóan alakul. A kétnapos rendezvénysorozat idén is a Nagykárolyi Művelődési Központ, a Nagykárolyi Kulturális és Sport Igazgatóság és Nagykároly Önkormányzatának a támogatásával valósul meg, együttműködésben a ,,Gróf Károlyi” Kulturális és Idegenforgalmat Népszerűsítő Központtal, a Nagykárolyi Városi Könyvtárral, illetve a Nagykárolyi Városi Múzeummal.

Ma délután, 16 órai kezdettel, a kastélykertből induló középkori felvonulással startol a rendezvény. A megnyitót követően, 16.30 órától egészen 20.30-ig lesznek látogathatóak a foglalkozások: kézműves-bemutatók, valamint középkori játékok gyerekeknek (gólyalábasok, diótörők, karikázás, mocsárjárás, malmozás, kötélhúzás, fafaragás, cserzés, gyöngyfűzés, bútor- és üvegfestés stb.) — ezekkel készülnek a részt vevő egyesületek. A sátrak, standok mellett 17 és 21 óra között lovagi párviadalok és íjászverseny, 18 és 18.30 között szórakoztató játékok és vetélkedők, 18.00 és 19.30 óra között mesesátor, 19.00 és 19.30 óra között pedig ismételten szórakoztató játékok és vetélkedők sora várja a rendezvényre kilátogatókat. 21 órától koncert, majd 21.45 órától tűzzsonglőrök látványos tűzshowja szórakoztatja az érdeklődőket.

Július 19-én, vasárnap a programok 16-30 órától kezdődnek. A gyermekeket ismét várják a szombaton már kipróbált foglalkozásokra, míg az inkább felnőtteknek szóló, dr. Hágó Attila Nándor magángyűjteményét bemutató XIX. századi söröskorsó-kiállításra 16 órától lehet ellátogatni. Vasárnap is várnak mindenkit a lovagi párviadalok és íjászversenyek, a mesesátras foglalkozások, de a programok kiegészülnek színielőadásokkal is. 18 órától román nyelvű színielőadás veszi kezdetét Iulia Benze és Adrian Ștefănuţi közreműködésével: „Ki másnak vermet ás” — ezt a címet viseli a darab, mely Ion Băieşu szerzeménye alapján íródott. 18.30 órától Arany János „A fülemile” című költeményének adaptációját mutatja be a magyar színjátszócsoport. A Nagykárolyi Kulturális Központ Dömdödöm társulatának előadását Szolomájer Tímea állította össze és rendezte. 19 és 20 óra között újabb szórakoztató játékok és vetélkedők következnek, majd 19.30 és 20 órai kezdettel ismételten bemutatásra kerülnek a román és a magyar nyelvű előadások. A Villa Karul Középkori Fesztivál záróprogramja egy, az alkalom hangulatához igencsak illő koncert lesz a Carmina Renascentia régizene-együttes előadásában. A koncert 21.30 órától kezdődik. A programokra a belépés ingyenes, a szervezők pedig nagy szeretettel várnak mindenkit a fesztiválra!

Tőtős Tímea