Szatmárnémeti

III. Generáció kiállítás

2022.09.30 - 08:07
Stefan Gnandt, Nyiri Zoltán és Oprișa Cristina Gloria műveit állítják ki szombaton, október elsején a szépművészeti múzeumban (Vécsey-ház) – a tárlat 16 órától tekinthető meg.

Gnandt, Nyiri és Oprișa kollázsai várják a művészetkedvelőket szombaton délután Libertății tér 21. szám alá, a Vécsey-házba, hogy megcsodálják azok egyediségét és megértsék közvetített üzenetüket.
A kiállított műveken minden aláírás egy “születési bizonyítványt” jelöl, amelyért a "szülő" gondolatokkal és tettekkel fáradozott azért, hogy megajándékozza szemlélőit, illetve, hogy részesítse a zűrzavar, valamint az ebbe az irányba gyakorolt ​​és irányított tehetség győzelmében.
A különleges kiállítás a harmadik korban lévő generáció műveit tárja a közönség elé, akik úgy helyeznek el tájakat festményeikre, hogy mellé különleges hangulatot adó karaktereket és tárgyakat is társítanak.
A tárlat művészei olyan színezők, rajzolók, akik ötvözik a valóságost, a képszerűt a dekoratívval, sőt, a közteset is, és szimbiózisukból olyan műveket hoznak létre, amelyek személyisége összetéveszthetetlen.
Erre a művészettel való találkozásra várják az érdeklődőket szombaton, délután 4 órai kezdettel.

Szabó Beatrix 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Megnyitotta kapuit az V. Agro Expo — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Mezőgazdasági- és kertigép-bemutató, csemete- és helyi tejtermékek, húskészítmények, borok vására vár minden érdeklődőt vasárnap estig Szatmárnémetiben — sőt, négy bocival is meg lehet ismerkedni.
Szatmárnémeti

Agro Expo: fókuszban a mezőgazdaság jövője

A City Rádió is élőben közvetít majd a helyszínről, a kiállítás egyik napján.
Szatmárnémeti

Kacagójancsi és zebramungó is lesz a hétvégi kiállításon

Szokásos év eleji fajjószág kiállítását szervezi meg február utolsó hétvégéjén a szatmári szakegyesület.