Hét ponttal zárta a harmadosztály 2020–2021-es idényének első felvonását a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapata, viszont vélhetően nem ez a csapat valós értéke, a kedveztőlen körülmények küldték a táblázat utolsó helyére az együttest.
Ritli Zoltán edző alakulata kilencből csak hét mérkőzést játszhatott le, és ebből háromszor láthattuk a fiúk valós értékét. További egy meccs „elcsúszott”, három alkalommal pedig kisebb „kényszer” vitte rá a VSK-t, hogy kiálljon az aktuális ellenfelével szemben. Mint ismeretes, a Nagyváradi AC és a Nagyváradi Luceafărul ellen nem játszhatott a VSK, ugyanis tizennégy napos karantént rendeltek el a teljes keretre a magas számú koronavírus-fertőzöttek miatt. Így az egyszeri halasztások után a pótlásra kitűzött időpontokban sem tudott kiállni a szatmári együttes, ezért zöldasztalnál vesztette el a bajnokit a VSK.
Az igazi értékét az idénynyitó Gloria Beszterce, a Nagysomkúti Progresul és a Zilahi SCM elleni hazai meccseken láthattuk. Az első két szatmári találkozón 4–2-t, illetve 4–1-et kapott az ellenfél, a legutóbbi hazai bajnokin pedig 3–3-at játszott a VSK a csoportelső ellen. A beszterceiek és a zilahiak ellen is hátrányból állt fel a szatmári csapat.
A második fordulóban a Szilágysomlyói Sportul otthonában fájó vereséget szenvedett a VSK, hiszen a biztos vezetés tudatában engedte át a meccset vendéglátójának, amely így otthon tudta tartani az összes pontot.
Edzés nélkül, egyenesen a pályára
A 3. forduló mérkőzését egyszer halasztani kellett a váradszentmártoniak miatt, viszont a pótlásra kitűzött időpont előtt felütötte a fejét a járvány a VSK keretében is, a bizonytalan helyzet miatt pedig több edzés elmaradt. Felkészületlenül állt ki a bihariak elleni meccsen Ritli csapata, így elvesztették a bajnokit. De ugyanazon a héten jöttek a désiek is, akik ugyanazzal a VSK-val álltak szemben, amelynek keretét megtizedelte a fertőzés. A Someșul bunkervédelmét ugyan nem sikerült feltörni, de az egy pontot sem tudták megőrizni a szatmáriak, Luca Tincău ugyanis egy emlékezetes öngóllal ajándékozta meg a Kolozs megyei ellenfelet. Tegyük hozzá viszont, hogy szerdán, a zilahiak elleni mérkőzésen Tincău volt a VSK megmentője, hiszen a találatával mentett pontot a szatmári csapat idehaza.
A Nagybányai Minaur elleni meccsre is felkészületlenül állt fel a VSK, viszont ezzel a vereséggel számolni lehetett, hiszen a máramarosiak vélhetően a csoport legerősebb keretével rendelkeznek.
Így jött össze tehát a két győzelem, egy döntetlen és 4+2 vereség (a két zöldasztalnál elveszett meccset mégis ki szeretnénk hangsúlyozni). Talán szebben mutatott volna ez a sor, ha a járványhelyzet nem szól közben, hiszen valószínűleg hét pontja szállt el a csapatnak ez idő alatt. Rendes felkészüléssel talán sikerült volna itthon tartani egy pontot a váradszentmártoniak elleni meccsen, talán sikerült volna legyőzni a Dési Someșul, és ha nem büntetik a VSK-t, akkor talán a nyeretlen Nagyváradi Luceafărult is sikerült volna verni. Érdemes ilyen szemmel is nézni a táblázatot, és akkor azt látjuk, hogy a Szatmárnémeti VSK a táblázat első felében, a 3. vagy 4. helyen állna az őszi szezon végén.
Az idény egyébként folytatódik a visszavágók első fordulójával, Ritli együttese pedig Besztercére kell utazzon, hogy megmérkőzzön Unu Fotbal Club Gloriával, akit – mint fentebb említettünk – 4–2-re vert idehaza.
A meccs rendezése még kérdéses, ugyanis a múlt héten a besztercei keretből két edző és kilenc játékos koronavírus-tesztje lett pozitív. A szilágysomlyóiak elleni múlt szombati meccset ezért halasztották, most kérdéses, hogy ki tudnak-e állni a VSK ellen. A klubot egyébként anyagi gondok is sújthatják a közeljövőben, ugyanis a helyi tanács október végén megvonta a támogatását a Gloriától.
LABDARÚGÓ LIGA 3, 10-ES CSOPORT
1. Zilahi SCM 9 6 3 0 26–11 21
2. Nagybányai Minaur 9 6 2 1 25–11 20
3. Nagyváradi AC 1910 8 4 2 2 14–11 14
4. Dési FC Someşul 9 4 0 5 14–14 12
5. Szilágysomlyói Sportul 2007 8 3 3 2 13–15 12
6. Váradszentmártoni CSC 9 3 2 4 13–14 11
7. UFC Gloria Beszterce 8 3 2 3 12–15 11
8. Nagysomkúti Progresul 9 2 2 5 13–21 8
9. Szatmárnémeti VSK 9 2 1 6 12–20 7
10. Nagyváradi Luceafărul 8 1 1 6 9–19 4
Pesek Attila