Szatmárnémeti

Így mentenék a textilipart

2021.03.19 - 16:24

Március tizedikén szatmárnémeti szinten tartottak egy megbeszélést a helyi vezetők és a szatmárnémeti textilipari cégek képviselői arról, mit kellene tenni annak érdekében, hogy kimenthessék a varrodákat, szabászatokat, ruhagyárakat a koronavírus-járvány előidézte csődközeli helyzetből.
A találkozó nyomán az egész megyére kiterjesztené ezt a fajta mentőakciót a textilipari csoportosulás, március 12-én ugyanis listázta textiliparmentő elképzeléseit, és ezt a megyeszékhelyi polgármesteri hivatal mellett a megyei tanácshoz és a prefektúrához is eljuttatta. Felszólította ugyanakkor a szatmári illetőségű szenátorokat és képviselőket, hogy Bukarestben is járjanak el ezek megvalósulása érdekében.

Könnyítések kellenek

Az ágazat szereplői el szeretnék érni, hogy azokat a közadósságokat, amiket a mostani világjárvány idején esetleg felhalmoztak, a megszorítások megszűnését követően számolt öt év türelmi idő után kezdhessék el részletekben visszafizetni. Fontos lenne, hogy az iparágban dolgozók esetében a minimálbér szintjéig mentesüljenek az alkalmazottak és a munkaadók a bérjárulékoktól, és ha az építőiparban lehet, akkor a textiliparban miért ne lehetne csökkenteni az összes fizetésre érvényes bérjárulékot? Kilencszázalékos áfaszintet szeretnének azokra a termékekre, amelyek belföldön lettek tervezve és gyártva, illetve hogy legyen nulla az adója a cégbe visszaforgatott profitnak; a textiliparban tevékenykedő cégek kaphassanak forgótőke-támogatást és vissza nem térítendő hitelt, mint sok más ágazatban tevékenykedő cég, valamint a technikai munkanélküliség legyen igénybe vehető részükről a pandémia teljes ideje alatt.
Legyenek szervezve belföldi vásárok, ahol a textilipari cégek tudják népszerűsíteni a termékeiket, és kapjanak állami szubvenciót külföldi vásárokon való részvételhez, évi legalább két alkalommal! A beadvány szövege szerint el szeretnék érni azt is, hogy az állami szabadnap legyen az állam problémája, azaz ne a céget terhelje duplán, hogy az állami szabadnapon nincs termelés, de fizetett szabadnapként van elkönyvelve.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.