Belföld

Igazságügyi miniszter: az EB jelentése tételesen kimondja, hogy a SIIJ felszámolása a korrekt megoldás

2021.07.21 - 08:44

Kedd esti közleményében a tárcavezető emlékeztetett: az idei az első év, amikor az EB az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV), illetve a jogállamisági mechanizmus keretében is felmérte a romániai igazságszolgáltatás helyzetét. Stelian Ion szerint mindkét jelentést független európai szakértők készítették, akik értékelik az igazságügyi minisztérium és a kormány eddigi intézkedéseit, és arra bátorítják a bukaresti döntéshozókat, hogy gyorsítsák fel a reformokat ezen a területen.

A miniszter kiemelte: az EB kedden nyilvánosságra hozott jogállamisági jelentése tételesen kimondja, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása és a korrupcióellenes ügyészség (DNA), valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) kompetenciáinak helyreállítása a 'korrekt megoldás' a bírákat és ügyészeket érintő esetleges nyomásgyakorlások elhárítására.

Stelian Ion szerint az EB jelentése is ismételten emlékeztet az Európai Unió Bíróságának korábbi határozatára, amely szerint az MCV ajánlásai kötelező érvényűek Románia számára. A Bizottságot ugyanakkor a miniszter szerint aggasztja a Román Alkotmánybíróság (CCR) 2021/390-es ítélete, mert 'megkérdőjelezi az európai jog elsőbbségét'.

Közleményében Stelian Ion idézi az EB jelentésének azt a megállapítását, miszerint az igazságügyi törvények 2017-2019 közötti módosításai zavart okoztak a romániai igazságszolgáltatás működésében. A miniszter szerint a Bizottság értékelte a SIIJ felszámolásának kezdeményezését, megemlítve azt is, hogy az SIIJ megszüntetése, illetve a DNA és a DIICOT kompetenciáinak helyreállítása 'összhangban vannak az Európai Unió Bíróságának határozatával'.

A miniszter a közleményében kitér arra is, hogy a jelentés szerint a romániai igazságszolgáltatás továbbra is szakemberhiánnyal küzd. Stelian Ion ugyanakkor kiemelte az EB-nek azt a megállapítását, miszerint a SIIJ léte akadályozta a DNA zavartalan működését, ezért 'a SIIJ felszámolása fontos lépés lesz a DNA fenntarthatóságának irányába'.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Befejezték a „munkacsökkentést” a bíróságokon

Miután elérték, hogy nem lesz sem nyugdíjcsökkentés, sem jövedelem-túladóztatás az ágazatban, szeptember 5-től a megszokott tempóban fognak dolgozni a Szatmár megyei bíróságokon.
Belföld

Megtámadta az USR az alkotmánybíróságon a SIIJ felszámolásáról szóló törvényt

Alkotmányossági kifogást emelt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az igazságügyben elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvény ellen.
Belföld

Megszavazták: felszámolják a SIIJ-t

Megszavazta a szenátus az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolására vonatkozó törvénytervezetet. Az USR megtámadja az alkotmánybíróságon „az úgynevezett felszámolásról” szóló döntést.