A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának a Yorick Stúdióval közös előadása valamibe nagyon beletenyerelt. A Székely Csaba Bányavirágának gondjai lázítanak, fájnak.

Sebestyén Aba rendezésében — akinek mondhatni, műfajává vált az arcpirító és kegyetlen igazságok kimondása — olyanná válik ez a darab, mint a sebész kése. Éles, kíméletlen, elevenbe vág — de életet menthet.

Az előadás még azt a kevés illúziót is lehántja a székely bányásztelepülés keserves valóságáról, amit a szerző — a néző iránti kíméletből? — még meghagyott. Ekkora bajban csak az segíthet, ha teljesen kitisztítják a sebet.

Mert az utóbbi években valóban katasztrofális méreteket öltött az öngyilkosságok és az elvándorlás aránya, de korántsem csak a Székelyföldön, ám ezen nem enyhít a jelenséget faji jelleggel vagy a táj sajátosságaival takargató romantika. Népek, közösségek pusztulásának vagy önpusztításának soha, sehol nem sikerült még kegyes hazugságokkal gátat vetni. Az okok feltárását és lehetőség szerinti orvoslását épp úgy nem helyettesítheti a mítoszteremtés, ahogy a darab szereplőinek kétségbeejtő helyzetét nem teszi semmivel jobbá a „hagyományőrzésért” kapott plazmatévé. A reményvesztett, bénító tehetetlenségben elsorvadt értékeknek, erkölcsi normáknak pusztító indulatokba fulladt vergődése olyan, mint egy kétségbeesett segélykiáltás.

Miértek sora

A darab egy volt bányásztelepülésen játszódik, ahol egymást érik az öngyilkosságok. A község lakosainak évtizedeken át kemény munkáért szép jövedelmet biztosító bánya bezárása után aki csak teheti, városra költözik. A valamilyen okból helyben maradók képtelenek visszatalálni egykori életmódjukhoz, értékeikhez. Életük ivászatok és indulatkitörések között vánszorog egyik napról a másikra, saját tehetetlenségük miatt egymást okolják, bántják, kergetik a halálba.

Vajda Iván „munkanélküli” — vagyis már nem bányász, hanem, amikor éppen nem részegen civakodik másokkal, ágyhoz kötött apját gondozza. Anyja felakasztotta magát, ő nem győzi ezért is hibáztatott apját átkozni és halálát kívánni. Városon dolgozó testvére, Ilonka megpróbál segíteni neki, de elriasztja az, ahogyan a falu lakosai élnek. Az egyetlen, aki nem iszik és nem panaszkodik, csak teszi a dolgát, a nagybeteg Illés, akinek felesége Ivánra vetett szemet. A férfi viszontszereti, de maradék erkölcsi érzéke arra kényszeríti, hogy elűzze magától. Ellenben teljesen helyénvalónak találja saját testvére megkörnyékezését és apja megölésére irányuló szándékát, amikor az végrendelkezni kíván az egyház javára.

Illés végül felakasztja magát, úgymond, hogy ne álljon felesége útjába, magának pedig megtakarítsa a betegség utolsó stádiumának szenvedéseit. Temetése után Iván és barátja, a szintén alkoholista, jó ideje az öngyilkosságot fontolgató orvos addig kapcsolgatják a tévét, míg rátalálnak a műsorra, ahol Iván beszél a magyarországi stábnak. Hagyományőrzésről, a táj szépségéről és arról, milyen boldogan élnek ők ebben a faluban. Öngyilkossági ráta? Ugyan már!

A rendezés erőssége a darab sokkoló jelenetei mellett végig jelenlévő fekete humor kidomborítása. A kitűnő színészi alakítások ebbe a keretbe illesztve hozzák a rémálomnak beillő történet emberi, kinevethető oldalát.

Báthory Éva