Szatmárnémeti

Igazi csemege: Szatmári Tudástár

Fotó: Szatmári Tudástár
2021.08.19 - 08:56
Online elérhető helytörténeti adatbázist, a történeti Szatmár megyére vonatkozó források gyűjteményét hoztak létre, gazdag fényképanyaggal.

A XX. Partiumi Magyar Napok nyitónapján, a Szent István Kör helytörténeti rendezvényének keretében mutatkozott be a http://szatmaritudastar.ro címen elérhető Szatmári Tudástár.

Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke bevezetőjében kiemelte: régóta érlelődött a történeti Szatmár megyére vonatkozó virtuális enciklopédia ötlete. A vármegye területe ezer éven át összetartozó gazdasági és kulturális egységet képezett, a határvonal viszont szétszakította a történeti forrásanyagot jelentő levéltári egységeket — ez utóbbiak zömét például Szatmárnémeti mellett Nyíregyházán, Kolozsvárott és Budapesten őrzik. E szétszórtság indította el és a járványhelyzet adta bezártság érlelte meg, hogy a történeti forrásanyagot a digitális világ adta lehetőségek révén mindenki számára elérhetővé tették. Erre a célra jött létre a Szatmári Tudástár, egy online elérhető adatbázis, amelyet a szatmárnémeti Identitas Alapítvány valósított meg, a Bethlen Gábor Alap nagylelkű támogatásával. A fő partnerek az adatbázis kialakításában a forrásanyag zömét szolgáltató, valamint a szakmai támogatást biztosító Szatmár Megyei Múzeum, valamint a nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Levéltára.

Az itt bemutatott forrásanyag a világhálón szabadon elérhető és hozzáférhető, Szatmár történetére vonatkozó forrásokkal egészült ki, de a partnerek száma is bővülhet a jövőben. SZFÚ

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kívül/Belül — fiatal szatmári képzőművészek tárlata

Kívül/Belül címmel Szatmár megyei fiatal művészek alkotásaiból nyílik tárlat a Szatmárnémetiben lévő új központi képzőművészeti galériában, a megnyitó ma 17.30 órától lesz követhető online.
Szatmárnémeti

Szatmári termékek vására

Február 13–14-én ismét megrendezik Szatmárnémeti régi központi parkjában a Szatmári Termékek Vásárát. Az idei év első ilyen jellegű eseményén huszonhat Szatmári Termék védjegyes helyi termelő kínálja majd a minőségi portékáit, így akár Valentin-nap alkalmából is meglephetik kedveseiket kézzel készült, egyedi ajándékokkal.
Szatmárnémeti

Keresik a szatmári vár romjait

Kezdenék az építkezést a Decebal híd lábánál lévő, eddig buszmegállónak használt üres telken. Az építési engedély kiadása előtt régészek vizsgálódnak majd, hogy nincs-e a telek alatt a régi várfal.