A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében különféle csapatjátékokban — asztalitenisz, foci, kosárlabda, csocsó, sakk — mérhették össze tudásukat az ifjak a május 10-én és 11-én megszervezett Szatmárnémeti Ifjúsági Sportnapokon.
A hét végi versenyek nagy népszerűségnek örvendtek a fiatalok körében, akik nemcsak egymás ellen, hanem a hőséggel is küzdöttek. A két nap során minden mozogni vágyó fiatal, aki nem élsportoló, próbára tehette ügyességét, kitartását. Az asztalitenisz-mérkőzésre nevezők a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban próbálhatták ki tudásukat. A foci rajongói a strand melletti ifjúsági igazgatóság iskolai táborában rúghatták a bőrt szombaton. A kosárlabda-mérkőzéseket pénteken és szombaton a szatmárnémeti Sportlíceumban tartották meg. A csocsó- és sakkversenynek az RMDSZ-székházbeli Pinceklub adott otthont. Ugyanitt szombat este a megfáradt győztesek és vesztesek közösen bulizhattak. Az Ifjúsági Sportnapok a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által szervezett Önkéntesség országos hetének nyitórendezvénye volt.
Eredményösszesítő:
1. Kosárlabda – első helyezettek
Lányok
5-8. osztályos korosztály: Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata
15 év felettiek: Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata
Fiúk
5-8. osztályos korosztály: Chicago Bulls csapata
15 év felettiek: Szomszédok csapata
2. Csocsó
I. helyezett: Oláh Kristóf és Nagy Ábel
II. helyezett: Felleg Gábor és Törk Attila
III. helyezett: Nagy Lóránt és Csák Gyöngyi
3. Sakk
I. helyezett: Lázin Tamás Róbert
II. helyezett: Sógor András
III. helyezett: Simon Norbert
4. Asztalitenisz
I. helyezett: Kimpán Tímea
II. helyezett: Szarvas Károly
III. helyezett: Juhász Attila
5. Foci
I. helyezett: DRM Old Boys
II. helyezett: Emil Gill Style
III. helyezett: Poszet Rustik