Vidék

Ifjúsági fesztivál Kiskolcson

2014.06.30 - 11:38

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) kiskolcsi szervezete első alkalommal szervezett ifjúsági fesztivált, ami kiváló szórakozási lehetőséget biztosított minden korosztály számára.

Kolcs községnek Kiskolcs az a települése, ahol az utóbbi két évtizedben a legtöbb gyerek születik, itt él a legtöbb iskolás, a serdülő korosztály pedig elkezdte az önszerveződést, megalakította a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) helyi szervezetét. A fiatalok azóta több rendezvényt szerveztek, szombaton pedig egész napos ifjúsági fesztivált rendeztek, melynek finanszírozásához pályázati úton és támogatók segítségével teremtették elő a pénzalapot. A rendezvényszervezőknek az időjárás is kedvezett, minden munkát a helyi fiatalok végeztek egy jól előkészített program szerint.

Programok

Már délelőtt elkezdődött a bográcsfőző-verseny, melyre a helyiek mellett szamoskrassói és pettyéni csapatok is beneveztek. Az ételek elkészítése után a zsűri (Bertici Kinga, a GastroAngel főzőiskola vezetője, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő és Kallós Zoltán, a szamoskrassói iskola igazgatója) döntése után a következő díjakat osztották ki: 1. díj — Balog Éva (Pettyén), 2. díj — a Szamoskrassói Bem József Általános Iskola tanári kara, 3. díj — Szász Gabriella (Szamoskrassó), dicséret — Török Adél (Kiskolcs). Közben a színpad előtt folytak a vetélkedők, a versenyzők különböző egyéni próbákon vettek részt. A vetélkedők győztese Vajda Erik lett, őt követte Sáfrány Erik és Bogár Ágota. A minifoci-bajnokságot a szamoskrassóiak nyerték.

 

A színpadon a kiskolcsi Papp Alexandra előbb hegedűn játszott, majd énekelt. Az est folyamán felléptek a dobrai néptáncosok, a szatmári híres reggea és ska zenekar, a StraightUp, valamint a Bertici–fivérek és Dósa Norbert. Kereskényi Gábor, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés alapítója szerint a kiskolcsi ifjúsági fesztiválon bebizonyosodott, hogy kis közösségek is képesek az önszerveződésre és a saját igényüknek megfelelő szórakoztató rendezvényeket szervezni.

Elek György