Nagyszabású EU-s projekt zajlott Szatmárnémetiben április 4–10. között. A részletekről Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnöke tájékoztatott, aki a projekt koordinátora is egyben.
„You/th facilitate!” néven zajlott az Európai Unió által támogatott projekt a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) szervezésében április 4. és 10. között. A kilenc országból, országonként 5 fiatalt számláló rendezvénynek Szatmárnémeti adott otthont, s két facilitátorral dolgoztak együtt egy héten át a fiatalok, hogy megtudják, ők miként lehetnek olyan ifjúsági vezetők, akik facilitátorként előrébb mozdíthatnak egy-egy kényes helyzetet vagy egyszerűen megismerhessék annak módszerét, hogy hogyan vezethetik át a fiatalokat egy őket érintő folyamaton anélkül, hogy beleavatkoznának. A litvániai, lettországi, észtországi, csehországi, horvátországi, magyarországi, bulgáriai, spanyolországi és romániai fiatalok különféle csoportokban ismerkedtek ezzel a területtel, ugyanakkor az Erasmus+ program által kínált lehetőségekkel, amelyek közül ők egy ifjúsági cserén vettek részt, de esélyt biztosít képzéseken való részvételre, valamint az Európai Önkéntes Szolgálatba való bekapcsolódás által több hónapos külföldi tapasztalatszerzésre is. A nemzetközi csapatban használatos nyelv az angol volt, így egyértelműen kijelenthető, hogy a programok keretén belül van lehetőség a nyelvi kompetenciák fejlesztésére. „A program során szerzett tapasztalatokat a meghatározott nyolc kompetenciacsoportba sorolják a résztvevők, saját maguk állapítva meg, hogy ki és mennyit fejlődött. Ezen fejlődési útvonalakat összesíti az úgynevezett Youthpass tanúsítvány, amelyet minden résztvevő megkap. Külföldön ez felér egy komolyabb bizonyításával annak, hogy a szóban forgó munkakereső vagy önkéntes elkötelezett egy-egy területtel kapcsolatban, s ez is plusznak számít azokkal a jelentkezőkkel szemben, akik nem rendelkeznek ilyennel” — mutatott rá a tanúsítvány előnyeire Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnöke. Évente háromszor van lehetőségük arra — többek között — a civil szervezeteknek, hogy ehhez hasonló projektek finanszírozására pályázzanak. A fiatalok számára azonban nyitva van az egész világ, hiszen kijuthatnak ifjúsági cserékkel és képzésekkel olyan országokba, ahol még nem jártak.