Nagykároly

Idősek Napja — Nagykárolyban is

2014.10.04 - 11:08

Tegnap délután, a Nagykárolyi Művelődési Központ munkatársainak szervezésében, megünnepelték az Idősek Napját. A kulturális rendezvény helyszíne a Károlyi-kastély lovagterme volt, itt gyűltek össze a meghívottak. A csütörtöki program keretében Szolomájer Tímea és Adrian Ştefănuţi kulturális referensek felolvasták az eseményhez kapcsolódó beszédüket, majd következett maga a műsor, mely a népzene és néptánc mellett a modern tánc és könnyűzene területéről is tartalmazott elemeket.

A Rekettye néptáncegyüttes, a Ceatăra néptáncegyüttes, a Rote Rose néptánccsoport, két szólista — Latiş Larisa şi Borbély Patricia — s végül a Magic Dance formáció táncosai léptek közönség elé.

Hauler Gyöngyike, a Nagykárolyi Nyugdíjasklub egyik oszlopos tagja az idősek köszöntésére saját versét olvasta fel, Vitéz Júlia, Dan Coşarcă, Kovács Peter és Claudian Şiman pedig — valamennyien nagykárolyi amatőr színjátszók — szavalatokkal készültek az alkalomra. A program végén természetesen nem maradhatott el az ajándékozás és a szeretetteljes ölelés sem.