Vidék

Időben befejezik a bányai és halmi utakat

2012.11.16 - 20:14

Nem csúszik a nagybányai és halmi országút korszerűsítésének határideje, tavasszal befejezik a kivitelezést. Ezt ígérte Ovidiu Silaghi miniszter, illetve a kivitelező képviselője.

 

Ovidiu Silaghi szállításügyi miniszter pénteken ellenőrizte a 19-es számú országút Szatmárnémeti—Nagybánya közötti szakaszán, illetve az 1C jelzésű országút Szatmárnémeti—Halmi közötti szakaszán zajló korszerűsítési munkálatok minőségét. Itt tavaly tavasszal kezdődött a munka, és Harkel János, a kivitelező cég képviselője elmondta, Szatmár megye területén 98 százalékban befejezték az útépítést. Többek között 7,5 méterre, néhol 8 méterre szélesítették az utat, megoldották a vízelvezetést, kishidakat építettek, felfestették az útjelzést, illetve új közlekedési táblákat helyeztek ki. A román-ukrán határ felé vezető úton is leöntöttek már három réteg aszfaltot, itt „kisebb simítások” maradtak még hátra. Septimiu Buzaşu szállításügyi államtitkár szerint a tél beálltáig olyan állapotba akarják hozni az említett útszakaszokat, hogy biztonságosan lehessen közlekedni rajtuk. „Amint befejezik a korszerűsítést, megoldható lesz, hogy 70 km/h-ra emeljük a települések területén a sebességhatárt” — tette hozzá az államtitkár.

„Intenzív teherforgalom zajlik ezen a két úton, ezért nagyon fontos a minőségi munka. Ugyanakkor lényeges, hogy nincs csúszás a kivitelezésben” — mondta Silaghi. Eugen Cecan, a kolozsvári Regionális Ut- és Hídügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy mintegy 76,52 kilométer útszakaszt korszerűsítenek, a határidő 2013 tavasza. „Nincs csúszás a határidőben” — ismételte Harkel, aki szerint Máramaros megye területén van még több munka, de ott sem késnek majd, tavaszig befejezik a kivitelezést.

Az ellenőrzés megkezdése előtt jelen volt a helyszínen Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere is, aki elmondta, hamarosan megoldódik a megyeszékhely teherforgalmának az elterelése is: Batizon eltérítik a román-magyar határ irányába történő teherforgalmat, és a „Tetves”—Lázári—Pusztadaróc útvonalon lesz megközelíthető Pete. Zilah irányába a Decebal híd—Cloşca sugárút—Rosetti utca lesz majd a teherforgalom iránya, míg Nagykároly irányába a Cloşca sugárútról a Magnoliei—Energiei útvonalon közlekedhetnek a kamionok.

Pesek Attila