Nagykároly

Idén sem lesz kész a nagykárolyi elkerülő út

2017.02.14 - 19:30

Dacára annak, hogy Nagykároly polgármesterét, Kovács Jenőt meglehetősen optimista embernek tartják sokan, az elöljáró mégis pesszimista több dologgal kapcsolatban is.

Az egyik ilyen, annak az elkerülő útnak a befejezését célzó tervezet, mellyel kapcsolatban az elmúlt hét folyamán ítélt meg 24 millió lejt a kormány az állami költségvetésből. Annak ellenére, hogy a pénz elvileg meglesz rá, Kovács mégis úgy látja, az elkerülő út befejezésének időpontját továbbra is homály fedi.

„Véleményem szerint ezt a nagykárolyi elkerülő utat három és fél, maximum négy hónap alatt be lehet fejezni, hiszen a kivitelezési munkálatok oroszlánrészén már túl van a kivitelező. Személy szerint én nem hiszem el, hogy idén végeznek a munkálatokkal, még akkor sem, ha elkülönítették rá a pénzt. A pesszimizmusomnak három oka is van: az egyik, mert nagyon jól tudom, hogy mennek nálunk a dolgok, mi, mennyi időt vesz igénybe, az ígéretekhez képest a valóságban. A másik ok, hogy a befejezést magára vállaló cég nemrég került bejegyzésre, s a munkálatok sorában, amelyeket kiviteleznek, illetve befejeznek majd, csak nagyon hátul szerepel a nagykárolyi elkerülő út. Gond van továbbá a műszaki tervezettel is, hiszen annak a magasfeszültségű vezetéknek az elköltöztetése, mely korábban gondot jelentett, továbbra sincs orvosolva, s még megsaccolni sem tudom, hogy mikorra tervezik ezt a procedúrát az illetékesek. Kormányhatározat kellene ahhoz is, hogy kisajátításra kerüljön további félhektárnyi felület, az elkerülő út körforgalmainak zónájában, azonban egyelőre ez sincs meg. A vasúti felüljáró kialakításához szükség lenne 76 000 tonna betonra. Ezt a betonozást elvileg egy hét alatt is el lehet végezni, de kétlem, hogy ez sikerülne” — sorolta Kovács.

A nagykárolyi elkerülő út kivitelezését 2012 nyarán kezdték el. Az uniós forrásokból, valamint kormánypénzből végzett munkálatok már több éve nehezen történnek, s egyelőre még megtippelni sem meri senki, vajon mikor fejeződik be.