Belföld

Idén is támogatják a vállalkozások indítását

2017.02.21 - 12:13

Az országos költségvetésbe foglaltak szerint a kis- és középvállalkozások idén is vissza nem térítendő állami támogatásokban részesülhetnek.

Az idei évben a kormány jóval nagyobb összeget szán vállalkozások beindítását és fejlesztését célzó programok lebonyolítására, mint tavaly. A projekteknek közel 676 millió lejes összköltségvetésük van, ami akár 1,9 milliárdra is növelhető kötelezettségvállalási hitel által az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztériumon keresztül.

Az RMDSZ ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) idén kidolgozott egy listát olyan üzleti tervekkel, amelyek beleférnek egy 50 000 eurós keretbe. „A listán 15 üzleti terv szerepel a gumiszerelő műhelytől egészen a szépségszalonig, ezzel is ösztönözni szeretnénk fiataljainkat, hogy éljenek a lehetőséggel, használják fel az üzleti tervek modelljeit és pályázzanak” — fejtette ki Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke.

A kis- és középvállalkozások tekintetében a következő pályázatok érhetőek el a 2017-es évben:

a piaci termékek és szolgáltatások kereskedelmének fejlesztését támogató program, a kis- és középvállalkozó nők készségeinek fejlesztésére szolgáló program, a mikroiparosodás elősegítése program, a kézművességet és népi művészetet támogató többéves országos program, az UNCTAD/EMPRETEC elnevezésű program, a Start-up Nation program vagy a romániai gazdasági szereplők nemzetközi szintre emelését elősegítő, állami finanszírozású program

Az üzleti tervek és az ehhez kapcsolódó egyéb részletek a miert.ro/hasznos honlapon érhetőek el.