Vidék

Idén is megtartják a nyári zenei tábort Csomaközön

Az V. Csomaközi Nyári Zenei Tábor résztvevői a zárókoncert után / Fotó: Magánarchívum
2021.06.11 - 18:00

Hermann Szabolcs, a rendezvény szervezője elmondta, hogy az elmúlt évben a járvány miatt nem lehetett megszervezni a tábort, ebben az évben viszont a járványügyi intézkedések betartásával pótolják a mulasztást. Hermann úgy érzi, hogy az egyéves kihagyás megerősíti a szervezőket és a táborban részt venni kívánókat, ugyanis a zenében a szünet egy nagyon fontos elem, ugyanolyan fontos, mint egy hang. Az elmúlt év egy nagy szünet volt, ami felkészítést adott mind a szervezők, mind a zenészek és zenélni vágyók számára. Kodály Zoltán szavaival élve „a zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

A táborba július 10-ig lehet jelentkezni, lesznek zeneszerzési, karvezetői, valamint hangszerképzési osztályok attól függően, hogy milyen lesz az érdeklődés. A népzeneosztályban lesz citera, koboz és népdaléneklés. Táboronként maximum harminc, egy hangszerosztályba maximum nyolc jelentkezőt fogadnak. Egy hangszerosztály minimum két jelentkező esetén indul. Egy iskolából legalább háromfős csoport jelentkezése esetén a kedvezmények jelentkezőnként számolandók, hasonló az eljárás akkor is, ha egy településről három, valamint egy zenekarból három fő jelentkezik.

Csoportos órák lesznek zeneelmélet, repertoárbővítés és karvezetés kategóriákban, a képzés tárgyai a csoport igényeihez alkalmazkodva változhatnak. A képzés minimum jelentkező esetén indul. Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Hermann Szabolcs elmondta, hogy ebben az évben is nagy hangsúlyt helyez az egyéni hangszeroktatásra, neves budapesti, debreceni és kolozsvári egyetemi tanárok érkeznek a táborba annak függvényében, hogy milyen lesz az érdeklődés. A koncertek a csomaközi római katolikus templomban lesznek. Délutánonként lesznek kamarakoncertek, ezek próbái lesznek a zárókoncertnek. Szintén nagy hangsúlyt helyeznek a zeneelméleti oktatásra is. A táborba jelentkezőknek nem kell rendelkezniük zenei ismeretekkel, azok is részt vehetnek a táborban, akik érdeklődnek a hangszerek iránt, és itt akarnak azokkal megismerkedni.

A tábor az augusztusban érvényben lévő járványügyi rendeletek szerint fog lezajlani. Az oltás vagy negatív teszt igazolása nem feltétele a táborban való részvételnek, azonban a háziorvostól beszerzett egészségügyi igazolás felmutatása minden táborozó számára kötelező. Mivel nagyon sok gyerek érkezik városról, lesznek kirándulások az erdőben, szalonnasütések és egyéb szabadtéri foglalkozások és közösségépítő tevékenységek.

hirek/2021/junius/21/hermann-szabolcs.jpg
Hermann Szabolcs karmester, a tábor megálmodója és szervezője / Fotó: Magánarchívum

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Megint nyakunkon a kánikula

Sárga hőségriasztás van érvényben szerdán és csütörtökön
Szatmár megye

Megnőtt a vízfogyasztás a meleg időben

Tízszázalékos többletigényt regisztrált az Apaserv Rt. az utóbbi időszakban.
Szatmár megye

Kohó üzemmódba kapcsol a nyár!

Csütörtökre Szatmár megyébe is „bekapcsolja” a perzselő üzemmódot a nyár, az eddig csak a déli megyékre kiadott hőségriasztás keddtől érvényes lesz mifelénk is.