Vidék

Idén is lesz emlékmenet

2020.01.08 - 12:07

Már lehet jelentkezni az idei, Nagykárolyból induló emlékmenetre, tudatta az érdeklődőkkel vitéz Berei Károly, az esemény főszervezője.

Mint ismeretes, immár nyolcadik alkalommal indul neki az a csapat,  amelynek tagjai egy hosszabb távot végiggyalogolva a 77 évvel ezelőtti doni kitörés áldozatai előtt tisztelegnek.  A Don-kanyarban elesett katonák emlékére szervezett rendezvényre a Kárpát-medence több részén sort kerítenek. Ehhez az emlékezéssorozathoz csatlakoznak a nagykárolyiak is.

Vitéz Berei Károly vitézi hadnagy, az emlékmenet nyolc évvel ezelőtti kezdeményezője és főszervezője elmondta, hogy az idei eseményt január 25-én tartják, 7 órai indulással.  Módosított útvonalon gyalogolnak az emlékmenet résztvevői, akik Nagykárolyból indulva Mezőfény, Bere,  Csomaköz, Szaniszló és Mezőpetri érintésével érkeznek majd vissza Nagykárolyba a délutáni, kora esti órákban.

A szervező azt kéri minden olyan érdeklődőtől, aki kedvet és elszántságot érez magában az emléktúra teljesítéséhez, hogy részvételi szándékát jelezze a [email protected] címen.