Nagykároly

Idén is ingyen szállítják el a kerti hulladékot Nagykárolyban

(Fotó: archívum)
2024.03.04 - 13:32
Idén is elszállítja a kerti lombhulladékot a nagykárolyi közterület-fenntartó igazgatóság. A lemetszett, kötegelt kerti hulladékot március 4-től, tehát mától lehet kihelyezni a lakóházak elé. A kerti hulladék elszállítását március 18-ától kezdődően, hónap végéig végzik az igazgatóság emberei.

A közterület-fenntartó ismételten emlékeztet arra is: azokat, akik az elszállítási időszakot követően a közterületen tartják a kerti hulladékot, a hatályos rendelkezéseknek megfelelően bírságolni fogják a helyi rendőrség tagjai.
Ugyanakkor arra kérik azon nagykárolyi lakosokat, akiknél a kerti hulladék felhalmozódott, hogy szállítsák el azt a Calea Armatei Române utcába, (az Înfrățirea Mezőgazdasági Társulással szemben) található, erre a célra létrehozott telephelyre, amely hétfőtől-péntekig a 07:00-15:00 óra közötti időszakban tart nyitva.

Meghatározott ütemterv szerint dolgoznak majd a kerti hulladék elszállításakor: március 18-án, hétfőn a Zorilor, Ștefan cel Mare, Mioriței, Brâncoveanu, Livezilor utcákról gyűjtik be és szállítják el a gallyakat. A továbbiakban a Hașdeu, Petru Rareș, Budai Nagy Antal, M. Kogălniceanu, Szőlő utcákon, majd a Șoimului, Traian, Petőfi Sándor, Aurel Vlaicu, Grigorescu és a környező mellékutcákon tevékenykednek az igazgatóság munkatársai.

A munkát Nagykároly egész területén végzik majd. Első szakaszban a 25 Octombrie utca, Nagyvárad felé vezető szakaszán, illetve az ebben a zónában található mellékutcákon történik, majd ezt követi a város többi része. Az igazgatóság munkatársai kihangsúlyozták, hogy mindazok, akik március 18. után helyezik ki a kerti hulladékokat a város közterületeire, azok elszállítás helyett, a vonatkozó törvényi szabályozásoknak megfelelő mértékű bírságolásban részesülnek.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!