Nagykároly

Idén csak kátyúzásra futja a főúton Nagykárolyban

2017.03.15 - 09:25

„Két dolog izgatja a nagykárolyiakat és a városon keresztülhaladókat: az elkerülő út befejezésének kérdése, valamint a várost kettészelő főút újraaszfaltozásának ügye.

Sajnos egyik kérdésben sem tudom semmi jóval biztatni a nagykárolyiakat, hiszen igaz, hogy az országos költségvetésben 24 millió lejt hagytak jóvá az elkerülő út befejezésére, de ha nagyon őszinte vagyok, továbbra is azt tudom mondani, hogy a mód, ahogy a fejlesztési ügynökség ezt a beruházást kezeli, nem azt mutatja, hogy ténylegesen be szeretnék ezt a munkát fejezni. Nincs meg a szervezési kapacitásuk, hogy véghezvigyék ezt a munkálatot, s szerintem a nagykárolyiak idén semmiképpen nem fogják élvezni ennek az útnak az előnyeit. Talán jövőre, de még azt sem érzem biztosnak. Megpróbáljuk meggyőzni az ügynökség illetékeseit arról, hogy legalább a Kaplony–Szatmárnémeti szakaszt fejezzék be, illetve tegyék megközelíthetővé a Gencs előtti ráhajtó részt, így mindazok, akik Tasnád irányából érkeznek, s nem akarnak bejönni Nagykárolyba, már rátérhetnek az elkerülő út meglévő részére, s kijöhetnek a Szatmárnémeti felé haladó útra a város elkerülésével” — fejtette ki Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

Kovács arról is beszélt, hogy az évről évre egyre rosszabb állapotba kerülő nagykárolyi főút újraaszfaltozására a városi büdzséből idén nem futja, úgyhogy most is kátyúzással kell beérniük a nagykárolyiaknak. A polgármester kifejtette, több módozata is van annak, hogy pénzt szerezzenek az újraaszfaltozásra.

„Az egyik lehetőség a Mobilitás és a káros környezeti hatások csökkentése című uniós pályázatunk. Ebben a projektben a környezettudatosabb mindennapokra helyezzük a hangsúlyt, és azt célozzuk meg, hogy a nagykárolyiakat is rávegyük arra, hogy kevesebbet autózzanak és többet kerékpározzanak. Kerékpárutak kialakításával és a városi tömegszállítás újraindításával képzeljük el mindezt. Elektromos buszok szállítanák a helyieket, s reméljük, hogy ezáltal a káros gázokat kibocsátó autók számát is csökkentenénk, illetve a levegőbe jutó káros anyag mennyiségét. Ezen projekt révén az Ágoston és a Mioriţei utcáig tudnánk újraaszfaltozni a főutat, míg a további részt a hamarosan kezdődő aszfaltozási projektünkből finanszíroznánk. Ez utóbbi részt ősszel már megcsináljuk. A második variáns a Helyi Fejlesztési Országos Programban (PNDL) leadásra kerülő pályázataink egyike, mely révén 14,281 millió lejre pályázunk. Ebből az összegből a főút 4,94 kilométernyi hosszát modernizálnánk. Hogy melyik módon sikerül pénzt szereznünk a főútra, egyelőre nem tudom. Addig is, míg meglesz a szükséges pénzalap, nem marad más lehetőségünk, mint a kátyúzás. Jómagam sem vagyok ennek a híve, és tudom, hogy csak időszakos megoldást jelent mindez, de sajnos mást nem tehetünk. Szidhatják a nagykárolyiak a polgármestert, biztos sokan szidnak így is, de higgyék el, mindent elkövetünk, hogy változtassunk mindezen” — jelentette ki Kovács.