Vidék

Idén befejezik a szennyvízhálózat bekötését

2018.11.21 - 14:26

Még zajlanak a szennyvízhálózat bekötési munkálatai Kálmánd községben, év végéig az utolsó háztartásnál is elhelyezik az aknákat. Ugyanakkor nemsokára befejeződik az ivóvízhálózat bővítése is, jövő nyárra mindkét rendszer üzemképes lesz, tudtuk meg Sütő Imre polgármestertől.

Miután tavaly a környezetvédelmi alap pályázata jóvoltából megépült a szennyvízhálózat főgerince és a szennyvíztisztító állomás Kálmándon, idén elkezdődött a háztartásoknak a hálózatra való csatlakoztatása is. Egy családnak körülbelül 1600 lejbe kerülne a hálózatra való csatlakozás, viszont a vonatkozó pályázat ezt már nem fedezte, más lehetőséget keresett ennek finanszírozására a helyi önkormányzat. A község költségvetése sem engedett meg egy ilyen kiadást, hiszen 440 házról van szó, de a törvény sem engedi meg, hogy az önkormányzat magánterületen végzett munkálatokért fizessen, ezért a polgármesteri hivatal kénytelen volt más lehetőséget keresni. A megoldást a kálmándi Solomayer Alapítvány jelentette, amelynek az Amerikai Egyesült Államokban letelepedett névadója és alapítója a községre hagyta a vagyona 10%-át. Ebből az összegből meg is érkezett 400 ezer euró, sőt, a polgármester elmondása szerint további 400 ezer euróra számítanak a későbbiekben, s az összeg egy részét felhasználva megvalósulhat a szennyvízhálózatra való csatlakozás, így minden háztartás részesül az alapítvány adományából. Ezt a munkálatot még a nyáron elkezdték, mára nagyjából 90%-ban el is készült a beruházás, s bár még dolgoznak, de már csak az utolsó simítások vannak hátra.

Sütő Imre, Kálmánd község polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, hogy a bekötések során további két ággal kellett bővíteni a rendszert, így minden háztartást sikerült elérni. „Voltak olyan háztartások, amelyek a fővezeték szintjéhez képest alacsonyabban helyezkedtek el, így azokat nem tudtuk direktbe csatolni, ezért szükség volt további két ággal kiegészíteni a hálózatot. Ennek köszönhetően további 20–25 háztartást lehetett csatlakoztatni a hálózatra” — magyarázta a polgármester.

A bekötések mellett a bővítést is fedezte az alapítványtól érkezett összeg, sőt, az utak alatti átfúrásokra is futotta, így egyetlen aszfaltos utcát sem kellett átvágni a munkálatok kivitelezése érdekében.

Ev végéig sikerül befejezni a szóban forgó munkálatokat, ugyanúgy, mint az ivóvízhálózat bővítését, s jövő évre marad a rendszer szakaszonként történő, nyomás alatti tesztelése, illetve az ivóvízkezelő és -tisztító rendszer beépítése. A polgármester szerint az ivóvíz három szűrőrendszeren jut majd el a lakossághoz, sőt, a 200 köbméter űrtartalmú ivóvíztartály is úton van már Olaszországból Kálmánd felé, ez fogja felváltani a korábban használt, régi hidroglóbot.

Miután ez megérkezik, elkezdődik ennek beszerelése és a hálózatra való csatolása. A munkálatok befejezése után, a különböző teszteket követően leghamarabb jövő májusra-júniusra várható a két szolgáltatás beindítása, amelyért az a cég fog felelni, amelyet a tél folyamán fog beindítani a polgármesteri hivatal.

Sütő Imre polgármester elmondta: annak érdekében, hogy a két szolgáltatás a lehető legolcsóbban váljon hozzáférhetővé a kálmándiak számára, a polgármesteri hivatal létre fog hozni egy céget, így elkerülhető lesz, hogy a regionális szolgáltató vegye át a két hálózat működtetését.

„A polgármesteri hivatal nem működtetheti a szolgáltatást, kénytelenek leszünk létrehozni egy céget. Számításaink szerint, annak ellenére, hogy sok nehézséggel jár majd ennek megvalósítása, a két szolgáltatás lényegesen olcsóbban fog eljutni a lakossághoz, mint ha a regionális szolgáltató működtetné a rendszert” — fogalmazott Sütő.

Sütő Imre egy másik nyertes pályázatról is beszámolt lapunknak: elmondta, hogy 2 045 000 lejt költenek az elkövetkező év során a Kálmándi Általános Iskola A és B épületének felújítására. Várhatóan a tél folyamán kiírják a közbeszerzési eljárást, így amint meglesz a nyertes cég, és az idő engedi, elkezdődhetnek a felújítási munkálatok, amelyek várhatóan egy évig fognak tartani, így amíg valamelyik épület munka alatt lesz, addig a diákok a másik épületben, váltásban járnának majd iskolába.

Az idei évre vonatkozó beruházások sorában egy LEADER-pályázata is van a községnek, mégpedig egy 68 000 euró értékű munkagépet vásárolna a helyi tanács. A buldoexkavátor megvásárlására a pályázat során 40 ezer eurót kapott az önkormányzat, a fennmaradó részt pedig önerőből egészíti ki. „Kis község lévén ez eléggé megerőltető lesz számunkra, a költségvetésünk sem túl nagy, viszont szükségünk van erre a munkagépre, hiszen eddig bármilyen munkálatot kellett végezni, a szomszédos községekből kölcsönöztük a munkagépet” — fogalmazott Sütő, aki szerint mire beköszönt a tél, a munkagépet is beszerzi a község.

 

Zajlik a megyei út felújítása is

 

Bár nem a község saját beruházása, mégis sokakat érint a 108M jelzésű megyei út felújítása, amelynek kálmándi szakasza jelen pillanatban is munka alatt van. Az útaszfaltozás véget ért, sőt, az útburkolati jelzések is felkerültek, következik a jelzőtáblák felszerelése, illetve jelenleg az árkok betonozása zajlik. A polgármester szerint jó ütemben halad a munka, viszont néhol mégis feszültségeket teremt a bejárati hidak és egyéb területek megbolygatása. Mivel a polgármesteri hivatalnak nincs hatása a munkálatok ütemére, sőt, a tervek elkészítésekor sem kérte ki a megyei tanács a véleményét, az önkormányzat csak a lakosság türelmét kérheti, ugyanis a fejlődés érdekében szükség van a beruházás megvalósítására, ami várhatóan nemsokára be is fejeződik.

 

A télre készülve

 

Mivel a községben minden köz- és tanintézményben gázfűtés van, így a téli tüzelőre nem kell külön gondot fordítani, ami pedig az utak téli karbantartását illeti, a homok és a só is készleten van, illetve a hivatal rendelkezik traktorral és hóekével, amelyek bármikor bevethetők az utak tisztítására. A közterületeket, parkokat, a köz- és tanintézmények előtti területeket a szociális segélyezettek tartják rendben, ami a polgármester szerint évek óta jól működik.

 

Bajnai Botond