Szatmárnémeti

I. helyen a szatmári tűzoltók

2013.08.03 - 11:29

A házigazdák nyerték azt a vetélkedősorozatot, amelyet rajtuk kívül még négy erdélyi megyéből, azaz a Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy és Máramaros megyékből érkezett tűzoltóegységek számára szerveztek. Második lett a besztercei csapat, harmadikok a kolozsváriak, negyedikek a szilágyságiak, a sereghajtók a máramarosiak lettek.

A szatmáriak minden versenyszámban jól teljesítettek, egyedül a 4x100-as váltóban lettek másodikok, minden más összecsapást megnyertek. A megmérettetés eredményei alapján talán még arra is következtetni lehet, hogy valódi tűz esetén melyik csapat lenne a legoperatívabb…

Az első versenynapon a kaszárnya udvarán lévő gyakorlóépület külső részén, az ablaknyílásokat használva kellett mielőbb feljutniuk a versenyző tűzoltóknak a legfelső emeletre, kora délután pedig az Olimpia Stadionban versenyeztek a 4x100 méteres stafétában. Tegnap akadályfutás és „célba locsolás” volt a két versenyszám.