Szatmárnémeti

Huszonöt éves a Poesis

2014.05.10 - 16:51

A Poesis folyóirat megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi eseményre több országból érkeztek költők.

 

A tegnapi ünnepélyes megnyitón Szatmár megye és Szatmárnémeti elöljárói köszöntötték a résztvevőket, majd a meghívottak közül kaptak néhányan szót. Beke Mihály Gábor tolmácsolta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnökének az üzenetét: „A Poesis nemzetközi folyóiratot 1990-ben George Vulturescu álmodta meg és váltotta valóra. Ez egy újszerű és bátor vállalkozás volt a részéről, hiszen akkor még nem volt ilyen jellegű lap a kulturális piacon. Az elmúlt huszonöt év bizonyítéka annak, hogy igény volt e lap megjelenésére, és mára már értékes hagyományokkal is rendelkezik. A magyar és román költőknek közös a múltjuk, már korábban is rendszeresen fordították egymás műveit. A Poesis egyrészt közlési lehetőséget biztosít számukra, nem csak a ma élőknek, hanem a klasszikusoknak is. Másrészről a személyes találkozások szorosabbá teszik a kapcsolattartást az írószövetségek között, lehetőséget adva a továbbépítkezésre és egymás megismerésére.”

 

Poesis-díjak

 

A megnyitóünnepség után a költők és a meghívott vendégek irodalmi tanácskozáson vettek részt, amelyen megvitatták a költészet és a könyvkiadás jelenlegi problémáit. A továbbiakban átadták az idei év Poesis-díjait: életműdíjat kapott a szerbiai Radomir Andric és a brassói születésű, Kanadába kitelepült Nicholas Catanoyt. A nagydíjat Alexandru Cistelecan irodalomkritikus kapta. Díjazták még Aurel Pantea költőt, Iulian Boldea irodalomkritikust és Daniel Corbut. Délután versest volt a nagykárolyi Károlyi-kastélyban, ahol a költők saját verseikből olvastak fel. Zsille Gábor itt jelentette be, hogy a Magyar Írószövetség lapja, a Magyar Napló a jövőben együtt fog működni a Poesis folyóirattal.

 

Elek György