A technológiai iskmeretek tantárgyverseny országos szakaszára huszonnégy Szatmár megyei diák jutott tovább — tájékoztatta szerkesztőségünket a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség.
Összesen 85 középiskolás és 47 általános iskolás diák vett részt az idei évi technológiai ismeretek tantárgyverseny megyei szakaszán Szatmár megyéből. A 132 diák összesen hét helyszínen versenyzett február 25. és március 4. között olyan tantárgyakból, mint a mechanika, elektronika, textilgyártás, fafeldolgozás, közgazdaságtan, turizmus, mezőgazdaság, környezetvédelem, valamint élelmiszeripari ismeretek.
Az írásbeli felmérőre február 25-én került sor, majd a szakmai gyakorlatot február 27. és március 4. között szervezték meg a vizsgaközpontok technológiai laboratóriumaiban.
Az általános iskolások versenyét az aranyosmeggyesi Georgre Coșbuc Általános Iskolában tartották meg a helyi polgármesteri hivatal támogatásával, valamint két helyi vállalkozás közreműködésével.
A vizsgák után a diákok részt vettek egy szakmai találkozón is, ahol a helyi vállalkozások által kínált munkalehetőségekkel ismerkedtek meg.
A középiskolások számára a szatmári középiskolák közül a Ion I. C. Brătianu Technológiai Líceum, az Elisa Zamfirescu Technológiai Líceum, a Constantin Brâncuși Technológiai Líceum, a Gheorghe Dragoș Technológiai Líceum és a George Emil Palade Élelmiszeripari és Technológiai Líceum, illetve Nagykárolyban a Simion Bărnuțiu Technológiai Líceum adott otthont a versenyeknek.
A 132 részt vevő diák közül összesen 24 tanuló jutott tovább a tantárgyversenyek országos szakaszára, amelyet április 24–28. között rendeznek majd meg, tantárgyanként az ország különböző városaiban.
Ami a továbbjutókat illet, a következő diákok fogják megyénket képviselni a verseny országos szakaszán: Bozga Elisei, Ulici Cosmin Valentin, Racolța George, Grigoruț Daniel Ioan, ők a technológiai ismeretek tantárgyból versenyezhetnek. Zimbru Adelin Grigore és Zimbru Vlăduț Vasile a mechanikai ismereteik révén érték el a továbbjutást. Kondics Róbert és Csatári Ákos elektronikai és automatizálási ismereteik révén jutottak tovább. Boristeac Viorica és Rezmuves Diana Nicoleta textilipari ismereteikkel harcolták ki a továbbjutást.
Kiss Maria Karola és Gude Ioana Florentina fafeldolgozásból jeleskedtek. Bura Denisa Adela és Nicolescu Nicoleta Larisa közgazdaságtanból remekeltek. Lobonț Daniela és Dudaș Mădălina turizmusból értek el továbbjutást érő eredményt. Oros Alexandru és Costaniuc Alexandru Vasile mezőgazdasági ismereteik révén jutottak tovább. Holdiș Denisa Ana és Oroszi Bettina Annamaria környezetvédelemből értek el kiemelkedő pontszámot. Riza Paula Daniela és Corodi Cristina Elisabeta, valamint Tardi Henrietta és Prunar Adrian Vlăduț Ignațiu élelmiszeripari ismereteiknek köszönhetően jutottak tovább az országos fordulóra.