Belföld

Huszonhárom személyt tüntetett ki idén Ezüstfenyő Díjjal az RMDSZ

2018.03.03 - 14:45

Huszonhárom személyt tüntetett ki idén Ezüstfenyő Díjjal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

 

Az RMDSZ szombati közleménye értelmében 16. alkalommal díjazzák azok munkáját, 'akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában'. Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személyt díjazott szombaton Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése előtt.

 

Az idei díjazottak a következők: Bartók Béla, az RMDSZ nagyszentmiklósi szervezetének elnöke, Dimény János nyugalmazott iskolaigazgató, Dobolyi István tanár, a Felfalusi Kovács Antal Alapítvány elnöke, Dósa Mária Margareta, az RMDSZ csíki területi szervezetének munkatársa Fekete Károly közgazdász, Fórika István Vasláb - Marosfő alpolgármestere, Hitter Ferenc közgazdász, újságíró, az RMDSZ felsőbányai szervezetének egyik alapító tagja, Jakobovits Márta Bihar megyei képzőművész és egyetemi oktató, Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti református lelkipásztor, Koppándi Zoltán Attila lelkész, Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója, László Edit, az RMDSZ volt cenzora, Márkus László tanító, Német Emese óvónő, Okos Károly, Gyalu alpolgármestere, Orosz Csaba, Medgyes városának önkormányzati képviselője, Pataki Csaba, a szövetség Szatmár megyei szervezetének elnöke, Sipos Mihály Fehér megyei állatorvos, Toók Katalin, a Beszterce-Naszód megyei nőszervezet elnöke, Ujvárossy László Munkácsy-díjas vizuális művész, egyetemi tanár, Várady Ilona zenetanár, Várady László nyugalmazott zenetanár, Vénig Gabriella nagykárolyi városi tanácsos.

Szatmár megyéből ketten kapnak

Jó ideje már, hogy az Ezüstfenyők nem magányosan, hanem párban érkeznek Szatmár megyébe, s nincs ez másként idén sem — ez alkalommal Vénig Gabriellát, a Nagykárolyi Helyi Tanács és a helyi RMDSZ-szervezet titkárnőjét, valamint Pataki Csabát, a megyei tanács elnökét és az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnökét javasolták a kitüntetésre.

Vénig Gabriella neve immár lassan 30 éve összefonódott az RMDSZ nagykárolyi szervezetével. Ott volt az induláskor a volt Unio gépgyár helyi részlegének több tagjával együtt — volt, akiből szenátor lett, volt, akiből Ezüstfenyő-díjas polgármester két mandátumon keresztül, s voltak, akiket a centrifugális erő kidobott, de ő maradt. Maradt, és végezte a dolgát. Elnökök jöttek-mentek, sok vihart megélt és túlélt a nagykárolyi szervezet, s a folytonosságot, a biztos pontot Vénig Gabriella személye jelentette. A város polgárai — magyarok vagy nem magyarok — sokszor nem tudták, ki a szervezet elnöke, de tudták, hogy ha valamilyen közügyet érintő gondjuk van, Gabika ott van a székházban, és hozzá bizalommal fordulhatnak. De ő nem elégedett meg ennyivel. Vallotta és vallja, hogy a szervezetnek közösségformáló szerepe kell hogy legyen, és hogy ez megvalósuljon, nem elég négyévenként tenni valamit. Az elmúlt évtizedek alatt számos rendezvény elindítója és szervezője volt: szilveszteri, farsangi mulatságok felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt; több mint egy évtizede szervezi a szüreti felvonulásokat és mulatságokat, amelyekbe sikerrel bevonta Nagykároly és környékének fiatalságát is. Különböző képzéseket szervezett fiataloknak és időseknek (varrótanfolyamot a kilencvenes évek végén, informatikai képzést alapfokon időseknek is); a Szatmárnémeti Északi Színház művészeinek közreműködésével sikeres gyermekszínjátszást szervezett, de szintén a Gabika áldozatos munkáját dicséri a Nagykároly és vidéke hetilap nyomtatásával kapcsolatos szervezési munkák irányítása immár negyed évszázada, a nem kis fejtörést okozó, Szatmári legendák útján elnevezésű európai uniós pályázat sikerre vitele a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül (2007–2013), a Nagykároly és Vidéke alapítvány létrehozása, tartalommal való megtöltése — s a fentebbi, bőséges felsorolás még mindig csak egy töredékét említi Vénig Gabriella közösségépítő tevékenységének.

Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke 1973. július 19-én született Szatmárnémetiben, nős, egy kislány édesapja, s bár eredetileg villamosmérnöknek tanult, a sors úgy hozta, hogy a közigazgatásban és a projektmenedzsmentben is el kellett merülnie tanulmányai során — ezekre is szükség volt ahhoz, hogy megfelelhessen a munkahelyi kihívásoknak. Ameddig a munkája 2000 óta a közigazgatás különféle szintjeihez kötődik, addig nem elhanyagolható az sem, ahogy a megye civil életében is részt vett: az Identitas Alapítvány ügyvezetőjeként ő volt az első Partiumi Magyar Napok főszervezője, és azóta is részt vesz a szervezésben, de a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés alapító okiratában is szerepel a neve, s mindmáig támogatója az ifjúsági szférának.

A Szatmár Megyei Tanácsban 2000 óta foglalkozik közvetlenül és közvetve is projektekkel, sok megyei szinten fontos fejlesztés fűződik a nevéhez; több éven át vezette igazgatóként az Európai Integrációs és Régiófejlesztési Igazgatóságot, de közben két ízben is Szatmár megye alprefektusa volt. A szakmai és civil élet mellett a politikai karrierje is igen gyorsan ívelt fölfelé: az ifjúság küldöttjeként került be az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének állandó bizottságába, majd sorra bekerült a szervezet döntéshozó szerveibe, míg 2012-től már ő a megbízott megyei elnök.

Nyugodt jellem, aki a békés megoldások, illetőleg a lassú, de megfelelőképpen megfontolt döntések híve, ami szavatolja azt, hogy megőrizze a stabilitást hosszú távon. Büszke arra, hogy teljes eddigi pályafutása során nemzetiségi hovatartozás nélkül képviselte a megyében élő lakosokat mind civil, mind politikai szinten.