Sport

Huszonhárom érmet hoztak a megye legjobb sportolói

2012.12.26 - 17:01

Az év végéhez közeledve, eljött az összegzés ideje. Nyilvánvaló, hogy Szatmár megye legjobb sportolóinak a teljesítményét tekintjük meg először. A Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) által felállított sorrend szerint a három kategória legjobbjait mutatjuk be.

 

Összegezve a megye legjobb sportolóinak a teljesítményét, elmondhatjuk, hogy jó évet zártunk, hiszen az olimpiai sportágak, a nem olimpiai sportágak, illetve a csapatsportok táblázatainak élén záró versenyzők összesen huszonhárom éremmel gazdagították a saját, a klubjuk és egyben a megye gyűjteményét, ebből két világbajnoki, egy Balkán-bajnoki és négy országos bajnoki aranyérem.

Mint ismeretes, a Szatmárnémeti Unio SK két cselgáncsozója, Pándi Karola és Mihaela Faur (edző: Terely Mihály) osztoztak az olimpiai sportágak tabellájának első pozícióján. Pándi az év első háromnegyedében még az Unio SK sportolója volt, de a sikeres érettségi vizsga és egyetemi felvételi után Kolozsvárra került (ott sport-fizioterapeutának tanul), és leigazolt az Universitatea CSM csapatához. A megyei ranglistán számító eredményeket az év első kilenc hónapjában jegyezte, utána megsérült, az ezt követő egyéni viadalokat többnyire kihagyta. Felnőtt és junior Balkán-bajnoki bronzérmekkel, 23 éven aluliak és 20 éven aluliak országos bajnoki ezüstökkel lett Szatmár megye egyik legjobb sportolója a 19 éves cselgáncsozó. Mihaela Faur kadet és gyerek korosztályos bajnoki címeket szerzett idén (utóbbi korosztályban szerzett aranyérem nem pontozódott a tabellán), a kadet Balkán-bajnokságon második lett, illetve bronzérmes lett a felnőtt és junior országos bajnoki küzdelmekben, míg a kadetek földharc-bajnokságában a dobogó harmadik fokára állhatott.

A csapatsportokban a Szatmárnémeti Sportlíceum strandröplabdapárosa, Pop Nikoletta és Raluca Rovas (edző: Ovidiu Groza) az ifjúsági országos aranyérem után a Balkán-bajnoki címet is „bezsebelte” 2012-ben.

A nem olimpiai sportágak kategóriájában zsinórban második éve zárt az élen Bartincki Attila (edzők: dr. Fazekas György, Gheorghe Dărăban, Bács Csaba).

A Nagykárolyi Karate Do B.F.K.S. Sportegyesület karatékája 2012-ben egyéni kata világbajnoki címet szerzett, de a junior katacsapattal is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A kadetek egyéni kumite–vb-jén harmadik lett, míg a kadet katacsapattal Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Ugyanitt a kumite férficsapattal, illetve a kumite vegyescsapattal a második helyen zárt és bronzérmet szerzett a kumite egyéni küzdelmekben, míg a kata próbában az ötödik lett. A kumite, egyéni, kadet korosztályos országos bajnokságokon a legjobbnak bizonyult, a formagyakorlatát (kata) pedig a második helyre értékelték a bírók. Emellett kata és kumite kadet korosztályos Román Kupa-aranyérmet is szerzett, viszont ezeket nem pontozza az Országos Sport– és Ifjúsági Hatóság (ANST). A nagykárolyi sportoló így is toronymagasan zárt a nem olimpiai sportágak táblázatának az élén.