Sport

Húsz bajnoki éremmel kezdték az évet a „szamurájok”

2013.02.05 - 18:40

Burya Patrick, Vida Ármin és Kalocsai Zoltán az egyéni küzdelmekben bajnokok lettek, majd a kadett korosztályos csapatversenyt is megnyerték az iskolás karatékák nagyváradi küzdelmében.

A Samuraiul SK–t a szatmárnémeti, a lázári, a batizi és az avasfelsőfalui szekciók sportolói képviselték a klubot az elmúlt szombaton Nagyváradon, az iskolás karatékáknak rendezett bajnoki küzdelmeken. Őket Magos Robert klubelnök és vezetőedző, Soós Róbert és Filer Iván oktatók, valamint a Kovács Ottó, a lázári szekciójának az elnöke is elkísért. A sportolók csak a szabadküzdelmekben (kumite) mérkőztek meg, Burya Patrick, Vida Ármin és Kalocsai Zoltán pedig egyenként két–két bajnoki címmel tértek haza. A „szamurájok” egyébként összesen 20 érmet szereztek Nagyváradon.

„Nagyon magasan volt a léc a technikai felkészülést illetően, de a tanítványaink megfeleltek ennek. Nagyon szép meccseken játszottak, látszik, hogy oktatóink komoly munkát végeznek az edzéseken. Őszintén, büszke voltam a kadett csapatunkra, amikor Burya Patrick, Vida Ármin és Kalocsai Zoltán teljesítményét több száz néző tapsolt meg, hiszen az ashi barai–lábsöprést kiválóan zárták a hátsó kezes egyenes ökölütéssel, vagyis a gyaku tsukival” – mondta Magos Róbert. – Az eredményeket értékelve azt mondhatom, hogy jobban nem is kezdhettük volna az évet” – tette hozzá.

Szatmárnémeti Samuraiul SK

Arany

Burya Dennis (gyerek 1 korosztály), Vida Ármin (gyerek 3), Burya Patrick (gyerek 3), Kalocsai Zoltán (kadett), Cornel Bota (junior), Bezsera Patrícia (gyerek 3), kadett csapat (Burya Patrick, Vida Ármin, Kalocsai Zoltán).

Ezüst

ifj. Kovács Ottó (gyerek 1), Éles Bence (gyerek 3), Stelian Trif (kadett), Laura Pop (gyerek 1), Medve Silvia (gyerek 2), Lemák Hanna (gyerek 2), Bianca Conoloş (gyerek 2), felnőtt csapat (Bezsera Máriusz, Cornel Bota, Kaszó Márk).

Bronz

Csatári Zita (gyerek 1), Alexandra Pintea (gyerek 2), Váncsa Daiana (kadett), Bezsera Máriusz (junior), Kaszó Márk (felnőtt).

4. hely

Rybana Lazin (gyerek 2), Andrei Handrău (gyerek 2).