„Ez az ember valóban igaz volt” (Lk 23, 47/b)

Az ünnepi köszöntőm címében idézett bibliai vers az egyik legszebb húsvéti bizonyságtétel, amely 2000 évvel ezelőtt hangzott el Jézus keresztfája alatt a római százados ajkáról.

Kedves testvéreim! Vajon mi által tapasztalta meg ez az idegen ember ott, Jézus keresztfája alatt ezt a bizonyosságot, amelyet hangosan meg is fogalmazott? „Ez az ember valóban igaz volt.” Mi győzhette meg a századost erről a bizonyosságról? Meggyőződésem szerint az a hit és az a magatartás, amelyről Jézus a keresztfán is bizonyságot tett. Az a Jézus, aki életében a szeretetet és megbocsátást hirdette, a szenvedései között sem tagadta meg Istent és önmagát. Szenvedésének kínjai között is azokért imádkozott, akik őt csúfolták, amikor így szólt: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34) Isten szeretetének, gondviselésének bizonyosságában is hűséges maradt mindvégig, ezért tudott így imádkozni: „Atyám, a Te kezedbe tettem le az én lelkemet.” (Lk 23, 46)

A bizonyságtevő százados római volt, szóhasználatában az „igaz ember” minősítés sok mindent jelenthetett, többek között azt, hogy ártatlan. A zsidó szóhasználatban azonban „az igaz ember” a legnagyobb elismerést jelentette, amelyet egy ember kaphat. Ilyen értelemben az igaz ember nem csak azt jelenti, hogy embertársai előtt igaz, becsületes, békességre törekvő az illető személy, hanem Isten előtt is igaz. Jézus ilyen értelemben igaz ember volt. Az igaz emberséget látta meg Isten minden gyermekében, minden emberben.

Húsvét ünnepén ezt az igaz emberséget keresi bennünk is a názáreti Jézus, mert ez az érték mindannyiunkban az ÉLET-et szolgálja.

Merítsünk ma ezen az ünnepen az Ő életéből, tanításából erőt, szeretetet, hitet, kitartást és reménységet, hogy minél hitelesebben éljük meg igaz emberségünket e világban!

Minden új nap legyen egy új feltámadás, egy újabb lehetőség és alkalom arra, hogy dicsőítsük Istent, e világnak teremtőjét és gondviselő Atyját, és szeressük, tiszteljük a mellettünk élő embert! Amikor igaz emberekként törekedünk élni, amikor tudunk ölelni, vigasztalni, szeretni, bátorítani, akkor érezzük meg igazán, hogy Jézus él és munkálkodik bennünk, a mi életünkben.

Húsvét ünnepe ma arra tanít, hogy jó nekünk az életre mutató Jézusra tekinteni.

A kérdés az, hogy mi akarunk-e a jelenben Jézus követői lenni.

Adja Isten, hogy húsvét ünnepén így tudjunk válaszolni e kérdésre: „Uram kihez mehetnénk, Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6, 68)

Az Északnyugat-erdélyi Unitárius Szórványegyházközség hívei és a magam nevében áldott húsvétot kívánok!

Atyafiságos tisztelettel és szeretettel,

Pálffy Anna-Mária

unitárius lelkésznő