Szatmárnémeti

Húsvéti ünnepség a Reménység központban

2018.03.28 - 08:34

 

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti idősklubjában a magyar és román anyanyelvű idősek együtt készültek a kereszténység legnagyobb ünnepére.

A nagyböjt ideje a Reménység központban minden évben az ünnepvárás, a húsvétra való készülődés jegyében zajlik. A klubtagok ilyenkor húsvéti dekorációkat készítenek, énekelnek, imádkoznak, és rendszeres próbák keretében készülnek az ünnepi műsorra, melyet hagyományosan nagyhéten, kedden szoktak bemutatni.

A két húsvét közelsége miatt idén egyszerre ünnepeltek az idősek. A tegnap délelőtt megtartott eseményen részt vett Láng László Caritas-vezérigazgató, valamint Silaghi Cristian ortodox, Bogya Kis Mária református és Schupler Tibor római katolikus lelkipásztor is.

Az ünnepi műsor keretében az idősek Jézus betegeket gyógyít címmel adtak elő egy rövid jelenetet, és nagyböjti énekeket énekeltek. A kétnyelvű előadás a magyar és a román klubtagokat egyaránt Jézus kortársaivá tette, felelevenítve előttük a csodákat, amelyeket Megváltónk cselekedett, fellobbantva lelkükben a remény lángját, megerősítve hitüket abban, hogy számukra is van gyógyulás, számukra is van kegyelem és megváltás. A közös imádság után húsvéti énekek és locsolóversek hangzottak el.

A Reménység Nappali Központ idén ünnepli fennállásának 25. évét, ezért a vendégek mindegyike említést tett erről beszédében. Silaghi Cristian ortodox pap elismerően beszélt az intézmény tevékenységéről, a „reménység évének” nevezve az ideit. Bogya Kis Mária lelkipásztor elmondta: hálás azért, hogy létezik ez a klub, immár 25 éve ő is jár ide, hiszen a keresztény ünnepek alkalmával megtartott ünnepségek rendszeres meghívottja. Schupler Tibor atya a Reménység klub életmentő, életet hosszabbító szerepéről beszélt, szerinte ez egy olyan hely, ahol az idősek érezhetik az élet ritmusát, impulzusát, érezhetik azt, hogy az élet szép, és élni érdemes. Schupler atya méltatta az intézményvezető, Hauler Magdolna áldozatos munkáját is, aki megalakulása óta vezeti a központot, a klub motorjának, lelkének nevezve őt.

A klub életében a következő fontos esemény a májusi bál lesz, amelynek keretében az intézmény negyed évszázados fennállását is megünneplik majd.