A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más, közös eredete azonban a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, s egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünneppel, amelynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i.sz. 325-ben.)
Bár rengeteg szokás kötődik hozzá, a hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent.

Nagyszombat

Húsvét ünnepének előnapja a feltámadás jegyében zajlik. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de – miként az evangélium szerint előre megmondta – harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. 
Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása – amely Jézus és egyben a remény jelképe – azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Ezen az estén „jönnek vissza“ a harangok Rómából.
Nagyszombaton ér véget a negyvennapos böjt. Szokás volt ezen a napon az első harangszóra kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. A tűzszentelésnek sokféle hagyománya, szertartása alakult ki. Hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, valamint a házban és a földeken szétszórták.

Húsvétvasárnap

A feltámadás vasárnapja, a keresztények a feltámadt Krisztust ünneplik. Ünneplése a VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvét vasárnapjának megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak.

Ehhez a naphoz tartozik az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére vitt, letakart kosárban bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor van, amelyeket hazatérve együtt fogyaszt el a család. A jellegzetes húsvéti ételeknek szimbolikus jelentésük van: a bárány Jézus életáldozatának jelképe, a kalács Jézus feltámadására utal, aki megjelent tanítványainak, a kenyeret megáldotta és tanítványaival evett, viszont a tojás általános tisztelete Jézus születésénél jóval távolibb múltba nyúlik vissza, ugyanis az életet hordozó csíra már régóta a világmindenség jelképe a Föld számos népének hitvilágában. A piros (festett) tojások léte is az ókorba nyúlik vissza: a babiloniak és az egyiptomiak a tavasz tiszteletére színes – általában piros – tojásokkal ajándékozták meg egymást, majd a görögök és a rómaiak is átvették ezt a szokást, viszont a színek palettáját bővítették.

A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját például a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették, vagy megetették vele az aprójószágot, meghintették vele a búzavetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak, a sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
Húsvétvasárnap sok helyen tartottak — néhol még ma is tartanak — határjárást: a falu népe körbejárta a földeket, hogy elűzzék a gonoszt és megvédjék a tavaszi vetéseket, megtisztították a forrásokat és patakokat. A középkorban elterjedt volt a feltámadást a szabadban megjelenítő dramatikus vallási játék. Még a XX. század első felében is ismert volt az ebből gyökerező Jézus-keresés, szentsír-keresés szokása: húsvét hajnalán férfiak és nők a falu temetőjében hozzátartozóik sírján gyertyát égettek, s a föltámadás örömét megosztották halottaikkal.

Sok országban szokás húsvétvasárnap a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik: az egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának a bizonyítéka, a másik szerint pedig aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.

Vízbevető hétfő

Húsvéthétfő a locsolkodás napja. Alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Eredete a keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

A népszokás szerint ilyenkor a legények sorra járták a házakat és versikék kíséretében dézsából vagy vödörből hideg vízzel  megöntözték a legszebb ruhájukba öltözött leányokat, akik a locsolásért cserébe hímes vagy piros tojást adtak. A szokásról már XVIII. századi írásos emlékek is fennmaradtak, 1736 Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című művében ezt írta: „úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben” 
Húsvéthétfő egyúttal a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, s az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek

Ma már nincs húsvét nyuszi nélkül, de hogy is van ez?

A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, magyar nyelvterületen csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. A legenda szerint Ostarának, a germán istennőnek volt egy színes tojásokat tojó madara, amelyet a gyermekek szórakoztatása kedvéért nyúllá változtatott. A másik változatban az istennő egy sérült galambot úgy mentett meg a haláltól, hogy nyúllá változtatta; a tapsifüles pedig színes tojásokkal hálálta meg a segítségét. A lényeg, hogy így kapott helyet a különböző kultúrkörökben a furcsa nyuszi, amely fészket rak és azt tojásokkal tölti meg. Ostara nevéből származtatják egyébként a húsvét angol, illetve német nevét (Easter/Ostern) is.

Persze az is lehet, hogy kevésbé mitológiai az eredete és egyszerűen csak tévedésről van szó, mert régen egyes német területeken húsvétkor szokás volt gyöngytyúkot ajándékozni tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés abból is eredhet, hogy németül a nyúl neve Hase. Mindenesetre a tojáshozó nyúl igen népszerűvé vált, a XIX. század végén a képes levelezőlapok elterjedésével igen sokfelé eljutott — ma már pedig teljesen elképzelhetetlen a húsvét tojást hozó nyuszi nélkül.

Szintén Németországból „szivárgott  át” és honosodott meg sok helyen a tojásfa. Érdekesség, hogy valójában a történészek sem tudják pontosan, honnan is ered a fára  aggatott festett tojások szokása.  Az biztos, hogy Németországban a családok most már évszázadok óta így készülnek a tavaszi ünnepre.

Egyes helyeken a kertekben álló fákra helyezik fel a tojásokat, de van olyan verziója is, amikor a fák, jellemzően magnólia vagy cseresznyefák ágat vázába téve díszítik fel a lakáson belül.
Egyébként a leghíresebb tojásfa a Németország keleti részén található Saalfeld falujában áll. Volker Kraft a család almafájára minden évben húsvétkor tízezer tojást aggat fel.