„Angyal kiáltá a kegyteljesnek:

legtisztább szent Szűz örvendezz

és ismét mondom, örvendezz, mert

Fiad feltámadt harmadnap a sírból és

a halottakat feltámasztá, emberek vigadozzatok”

(Ünnepi Kondák)

Feltámadt Krisztus!

Az első húsvét reggelének fénysugara, úgy látszik, hogy csak Jézus sírjára ragyogott, hogy a próféta szavaként azt dicsőségessé tegye. Jeruzsálem városa ezt nem látta, hitetlen szemeivel észre sem vette, nem járt oda zokogni az Üdvözítő sírjához, szíve nem szerette, tehát könnyen feledte.

Az angyal ajkáról felhangzott mondat is: „Nincs itt, hanem feltámadt!”, elveszett a temető lombos kertjében, az az egy pár jámbor asszony, kik magától az angyaltól értették a feltámadás hírét, meg a két tanítvány, Péter és János, kik az asszonyok szava után odasiettek a sírhoz, félénk társainknak csak susogni merték, hogy valóban feltámadott az Úr. Jeruzsálem utcáin nem merték hangoztatni, a sír mellett őrt álló katonák száját is befogta a megvesztegető pénznek hatalma, így nem csoda, hogy Jézus feltámadása, a megváltás történelmi eseményének koronája csak a temető szűk keretére szorítkozott, még a tanítványok szívében is otthagyta a kételkedés nyomát, maguk is meg voltak zavarodva.

Krisztusban szeretett testvérek!

A feltámadás dicsőségének fénye azonban kinőtte magát, ma már az egész világra, igazságának verőfényében, a hívő elmének jámbor szeme, a hívek arcáról leolvashatja azon erős meggyőződést, hogy az Úr valóban föltámadott. A két tanítvány is, Lukács és Kleofás oly szomorú szívvel ballagott Emausz felé, nem tudtak Jeruzsálemben maradni, fájt nekik itt minden, bántotta őket minden, hallották ugyan a feltámadás hírét, de bánatos szívük nem tudta elhitetni eszükkel, nem volt nyugodalmuk. Az úton is folyton Jézusról beszélgettek, jajgattak. És íme az az édes Jézus, kinek élete, szenvedése, föltámadása éppen azért volt, hogy az emberek benne higgyenek és általa üdvözüljenek. Hozzájuk csatlakozik mint ismeretlen. Folyton beszélt nekik az Üdvözítő. Érezték is, hogy a szívükről kezd is a bánat oszladozni, valami titkos varázs vonzotta őket az ismeretlenhez és Emmauszba érkezvén leülvén, a kenyér szegésben vették észre, hogy Jézus Krisztus maga volt, és visszasiettek Jeruzsálembe megvinni a hírt, hogy ők is látták az Üdvözítőt.

Letérdelünk a kereszt előtt, mert tudjuk, hogy halálra vált áldozata feltámadott, neki ajánljuk szolgálatunkat, mert tudjuk, hogy Ő az élet és a halál Ura és tőle várjuk saját feltámadásunkat. Szent Tamás apostollal elébe borulunk erős hittel vallva: „Én Uram, én Istenem”

Krisztusban szeretett testvérek,

A szentatya, Ferenc pápa 2015. december 8. és 2016. november 20. közötti időszakot, vagyis ezt az évet az Irgalmasság Szent Évének hirdette meg. Az irgalmasság az emberi szívnek gyöngéd érzelmi tulajdonsága, melynél fogva a jószívű ember másnak nyomorúsága és veszedelme fölött megindulván, segítségére siet szegény felebarátjának és haladéktalanul jót tesz vele, és ha veszélyben van, ha csak lehetséges, ki is menti. Átvitt értelemben különösen Istennek tulajdoníttatik, mert csakis Őnála van az irgalmasság enyhítő bő forrása, melyből isteni hatalma és jósága szerint úgy osztogathat, amint Őt megkeresik és nála kegyelmet találnak.

Szeretnék egy pár idézetet megemlíteni a Szentírásból az irgalmassággal kapcsolatban:

„Aki megvonja felebarátjától az irgalmasságot, az Úr félelmét elhagyja”(Jób 6,14)

„Jól cselekszik lelkével az irgalmas férfiú, aki pedig kegyetlen atyafiait is eltaszítja”(Péld. 11,17)

„Az ember könyörületessége csak felebarátjához vagyon, az Úr irgalmassága pedig minden testhez. Akinek irgalmassága vagyon, tanít és oktat mint nyájat a pásztor” (Sirák 18,12-13)

„Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Máté 9,13)

„Legyetek egymáshoz kegyesek, irgalmasok, megbocsájtván egymásnak, amint Isten is a Krisztusban megbocsátott nektek” (Efez. 4,32)

„Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas segítségre” (Zsid. 4,16)

Szeretett testvérek,

Aranyszájú Szent János a Szent és fényes húsvéti ünnepen azt prédikálta: „Ha valaki egy igaz keresztény és az Istent szereti, örvendezzen ezen a szép és fényes ünnepen. Ha valaki egy bölcs szolga, lépjen be és örvendezzen az Úrnak örömében. Mindnyájan lépjetek be, gazdagok és szegények együtt örvendezzetek. Akik megtartóztattátok magatokat és akik lusták voltatok, tiszteljétek e napot. Akik böjtöltetek és akik nem, ma vigadozzatok. Az asztal telve van, Jézus mindnyájatokat megvendégel. Mindnyájan kóstoljátok meg a hit vendégségét és részesüljetek a gazdagság ajándékaiból. Senki se keseregjen bűneiért, mert a sírból kikelt a megbocsátás. Senki se féljen a haláltól, mert a Megváltó megmentett tőle. Krisztus feltámadt és az ördög leesett. Krisztus feltámadt és az angyalok örvendeznek. Krisztus feltámadt és a világot uralja. Feltámadt Krisztus és egy halott sem fog maradni a sírban, mert Krisztus feltámadván halottaiból, a halottak elsőjévé lőn, Őt illeti a dicsőség és a hatalom mindörökké.”

Kérjük a mi menyei Atyánkat, a Boldogságos Szűz Máriát, hogy részesítsen bennünket a Szent Fia feltámadásának örömében, hogy a mi életünk hátralevő részét, húsvéti módon élhessük és imádkozzunk, hogy a feltámadt Krisztus vigasztaljon minden bánatos szívet, gyógyítsa meg betegeinket, vigasztalja özvegyeinket, védelmezze árváinkat, mentsen meg mindnyájunkat minden veszedelemtől és háborúktól, ajándékozzon mindnyájatoknak Oltártestvéreinknek, Egyházi szolgáknak, Tanácstagok, kurátoroknak és minden egyes szeretett katolikus testvéreinknek kellemes húsvéti ünnepeket”, békében, szeretetben és egyetértésben. Közösen énekeljük nemcsak szájjal, hanem tiszta szívvel és lélekkel a húsvéti sztihirát: „Feltámadás napja van, világosodjunk fel ezen ünnepéllyel és egymást, mint testvérek öleljük. A feltámadás által a gyűlölőinknek is bocsássunk meg és így énekeljük: Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte a halállal a halált, és a sírban levőknek életet ajándékozott.”

László, nagybányai görögkatolikus püspök megbízásából Harangozó József főesperes