A prefektusi kollégium tagjai legutóbbi ülésükön megszavazták egy vegyes ellenőrző bizottság megalakítását, amelynek tagjai a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA), a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, valamint a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság munkatársai.
A bizottság feladata az lesz, hogy a közelgő húsvéti ünnepek alkalmából fokozott ellenőrzési akciót szervezzen az élelmiszereket forgalmazó kereskedelmi egységekben, illetve az élelmiszerpiacokon. A gyűlésen elhangzott, hogy ezen a héten megnevezik az ellenőrző bizottság tagjait, s meghatározzák azt is, hogy pontosan melyik időszakban végzik ezt az ellenőrzést. A kollégiumi ülésen Ramona Antonescu, a prefektusi hivatal gazdaságfejlesztéseket, sürgősségi helyzeteket, illetve a decentralizált intézmények tevékenységét monitorizáló osztályának vezetője elmondta, hogy azért szorgalmazzák a vegyes ellenőrző bizottságnak a megalakítását, hogy megelőzzék a romlott élelmiszerek okozta megbetegedéseket.
A DSVSA igazgatója, Nicolae Dumuţa elmondta, hogy folyamatban van az ilyenkor szokásos, bárányok levágására kialakított ideiglenes vágóhíd engedélyeztetése, mely valószínűleg ez alkalommal is az ócskapiac területén működik majd. Az ideiglenes vágóhíd meg kell feleljen a higiéniai elvárásoknak. Most ellenőrzik, hogy minden feltétel adott-e az ideiglenes vágóhíd működéséhez. Antonescu elmondta, hogy húsvét után kiértékelik és bemutatják majd az ellenőrző bizottság tevékenységét.