Annyira zavar már, hogy egyebet sem hallok, mint azt, hogy szegények vagyunk, nincs pénzünk, üres a kassza. A Nemzetközi Valutaalapnál kölcsönért folyamodik az ország, mert másként nem lehet túlélni ezt a gazdasági válságot. Pontosabban, nincs miből pótolni azt a pénzkidobást, amit a kormány és annak területi pártkatonái manapság művelnek. Még most is fülembe csengenek annak az IMF-től érkezett úriembernek a szavai, aki azt mondta az előző kormánnyal folytatott tárgyalás után, hogy a román népnek azt kell megtanulnia elsősorban, hogy nem kell Audit vásárolni, ha csak egy Daciára van pénzünk. Ennek dacára megsokszorozzák az ingyenélő honatyák üléseinek a számát, és hatalmas parádékat szerveznek közpénzből. Szép az, ha olyan eseményeket rendez egy-egy helyi önkormányzat, amely megmozgatja az embereket. De baj az, hogy egyesek nem ismerik a határokat. December elsejét hatalmas pompával ünnepelték Szatmárnémetiben, ingyenételt is osztogattak (az étel nem készült ingyen, meg kellett vásárolni az alapanyagot), majd karácsonykor is folytatódott a nagy csinnadratta, szilveszterkor pedig tízezreket robbantottak a fejünk felett, a város pénzéből ajándékokat vásároltunk egyeseknek, azt a bizonyos ingyenkaját ismét kiosztották, a színpadon pedig tátogó „sztárok” ordibáltak. Jómagam egy kisvárosban töltöttem a szilveszterestét, ahol hajnalban nem volt tűzijáték. Mégis megtelt a város központi tere, volt pezsgőbontás, remek hangulat, magánszemélyek még saját pénzükből vásárolt kisebb tűzijátékokat is fellőttek... és mindenki nagyon boldog volt.

Tényleg nem lehet másként ünnepelni, csak pénzkidobással? Csak úgy lehet megülni egy-egy ünnepet (amihez talán nincs is közünk — gondolok itt Moldova és Havasalföld egyesítésének január 24-i évfordulújára), ha fejetlenül költekezünk? Ha Dorel Coica polgármesternek és Adrian Ştef megyei tanácselnöknek valóban nincs mit kezdenie azzal a sok pénzzel, ami a költségvetést terheli, akkor sorba állok, kérek abból az összegből én is. De akkor kergessük haza az IMF-eseket, hiszen van nekünk pénzünk, ne verjük magunkat hitelekbe.

Pesek Attila