Nagykároly

Humoros kiállítás

2014.08.03 - 22:04

A humor volt a témája annak a fotókiállitásnak, melyet tegnap délben Pixel...H...Umor néven szerveztek a nagykárolyi Károlyi kastély emeleti kiállitótermében. A tárlat anyagát a nagykárolyi Vénig László Fotóklub tagjainak munkáiból állitották össze. A kiállitásmegnyitón Adrian Stefanut a humorról ejtett néhány szót a szép számmal megjelent érdeklődőknek, míg Hágó Nándor, a Vénig László Fotóklub tagjaként magáról a kiállitásról és a kiállitott képekről tájékoztatott. Mint elmondta, az ötlet egy humoros fotókiállitásról úgy fogalmazódott meg bennük, hogy az oly gyakran feltett „Miért jó fotózni? Mi értelme van a fotózásnak” kérdésekre így adjanak választ. A fotókiállitás egyfajta mottójaként elhangzott: Vegyük komolyan a komolytalanságot! A kiállitott képek is ezt sugallják, hiszen a látogató az élet által kreált, a fotós által megörökitett vicces, humoros és elgondolkodtató pillanatokat tekinthet meg.

A rendezvény szervezője a Vénig László Fotóklub, támogatói a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács, valamint a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság.