Kézműves foglalkozással és élőzenével is várták azokat, akik egy hangulatos helyről, jó társaságban szerették volna átélni a meteorzápor-les hangulatát.
A legkorábbi program, az agyagbögrék festését — amelynek még sötétedés után sem akart vége szakadni — követően este fél nyolctól ifjabb és idősebb Constantin Anderco és zenésztársai adták meg az est alaphangulatát, magyar és külföldi örökzöld slágereket felelevenítve, örömzenélve.
A rendezvényhelyszín egyik szélén eközben a nagykárolyi Vénig László Fotósklub fényképészei által készített asztrofotókból készült kiállítás volt megtekinthető és ezek készülésének körülményei megvitathatóak. A kúriatulajdonos család részéről Gönczy Balázs és Gönczy Tamás elismerő oklevelet vehettek át annak okán, hogy támogatják a fotóművészetet, ezáltal is teret adva az önmegvalósításnak.
Ahogy egyre sötétebb lett és alkalmassá váltak a viszonyok az égrebámuláshoz, Vajda Béci irányításával lehetett csillagkép-tanulmányozással hasznosan eltölteni két hullócsillag érkezése közötti időt.
A hullócsillagok számlálás és az ilyenkor elmaradhatatlan kívánságtétel késő éjszakáig zajlott, a távozókat arra ösztökélték a házigazdák, hogy ne feledjék a következő lehetőséget, szeptemberben a nap-éj egyenlőség az őszi equinox alkalmából megint várnak mindenkit a sándorhomoki kúriához.
Hírszerkesztő
(Nyitókép: Kőrösi Zsolt)