Három napos környezetvédelmi akciót szervez hétfőtől Nagykárolyban az Elméleti Líceum három vállalkozó szellemű tizedik osztályos diákja.
Vachter Ingrid, Hegyesi Andrea és Szabó Madácsi Edvárd közösen alkotják a „kaktuszosokk” nevű csapatot, amelyet Suta Kinga biológia szakos tanárnő irányít.
Hétfőn a Károlyi-kastély kertjében rendeznek hulladékgyűjtést, kedden egy, a városi kertészettől kapott fát fognak elültetni a kastélykertben, szerdán pedig egy környezetvédelmi vetélkedőt tartanak kisiskolások számára. Vachter Ingrid, a csapat egyik tagja elmondta, hogy korábban jelentkeztek egy nemzetközi versenyre, amelyen ezzel az akcióval vesznek részt. Ennek érdekében fel is vették a kapcsolatot egy tanítónővel, aki ígéretet tett arra, hogy elhozza osztályát mind a szemétgyűjtésre, mind pedig a vetélkedőre. Hétfőn a csapat tagjai más iskolásokat és kortól függetlenül bárkit szívesen látnak az akción. A gyülekezőre délelőtt 10 órakor kerül sor a kastélykert főút felőli bejárata mellett helyezkedő szökőkútnál. A hulladékgyűjtési akciót és a környezetvédelmi vetélkedő résztvevőit a szervezők szponzorpénzből vásárolt kisebb ajándékcsomagokkal fogják díjazni.
ifj. Deák Endre