Szatmárnémeti

„Huligánakció” lesz a tanácsülés

2016.05.25 - 20:37

Bár a városi tanács csütörtöki ülése egy ünnepi, mandátumzáró találkozás kellene legyen, az eddig már (többször is) leszavazott tervezetek napirendre tűzésével „balkáni cirkusz lesz”.

 Amikor az ember eltervez, fejébe vesz valamit, arról nem szívesen mondd le — ha mégannyira szabálytalan (netán törvénytelen), értelmetlen és csak heves vitákat szülő elképzelés is az. Egy polgármester esetében ez még inkább érvényes, hiszen elképzeléseit — azaz a határozattervezeteket — a városi tanácsosoknak is jóvá kell hagyniuk, s nem egyszer fordul elő, hogy ők más véleményen vannak és leszavazzák. Na de azért polgármester a polgármester, hogy ezeket a határozattervezeteket újra és újra napirendre tűzze — mint teszi ezt Dorel Coica is, aki csütörtöki (s úgy mellékesen mandátumzáró) tanácsülésen ismét megpróbálja keresztülvinni akaratát.

„A jelenlegi polgármesternek alig tíz napja van még hátra mandátumából. A jelenlegi tanácsosok közel fele nem is szállt harcba újabb mandátumért. Ilyen körülmények közepette elfogadhatatlannak tartom, hogy a határozattervezetek között stratégiák, tervek, a polgármesteri hivatal szervezeti felépítése, működési szabályozások szerepeljenek! Olyan tervezetek, amelyeket korábban már elutasítottak a tanácsosok (nem is egyszer) vagy megtámadott a bíróság. Egy postától látszik, hogy ezzel a polgármester célja csakis a provokáció és a botránykeltés!” — fogalmazott Kereskényi Gábor tegnap Maskulik Csaba és Magyar Lóránd városi tanácsosokkal közösen tartott sajtótájékoztatóján. „Parlamenti képviselőként is szívesen részt vettem volna egy utolsó, ünnepi tanácsülésen, majd a harmadik Szamos-híd, a kétezer ingyen leszigetelt tömbház átadásán. Szerettük volna látni négyéves tevékenységének beszámolóját — a Kínában, Miamiban, Marseilles-ben és a francia Riviérán tett látogatásának beszámolójával együtt. Így viszont a holnapi (csütörtök, szerk. megj.) tanácsülés nem lesz más, mint a jelenlegi polgármester huligánakciója, mellyel az utolsó napokban is cirkuszolni akar” — mondta.

„Súlyos gondok vannak a napirendre tűzött határozattervezetekkel. Különösen a polgármesteri hivatal szervezeti felépítését (organigrammáját) módosítani akaróval. 2014-ben lehetősége volt a módosításra, neki is kezdett — olyan hozzáértéssel, hogy egy évre blokkolta a folyamatot és azóta sem lehetett hatályba léptetni, mert a bíróság több esetben is megtámadta. A mostani változtatásoknak csak egyetlen célja van: a polgármesterhez közeli személyek — akiket az elmúlt négy évben alkalmaztak mindenfajta versenyvizsga vagy szakképesítés nélkül — munkahelyeit akarja biztosítani a következő évekre is!” — hívta fel a figyelmet Maskulik Csaba tanácsos, hozzátéve: „Ünnepi ülésre vártam, ahol bemutatják és megszavazzuk a beígért ezer szociális lakás, a sportcsarnok, a tekepálya, az uszoda megépítésének, illetve a régi városközpont és a Kossuth-kert rehabilitálásának megvalósíthatósági tanulmányait. És a híres metropolisz-övezet sokat hangoztatott, 500 millió eurós pályázatait. A legnagyobb — és reális — baj viszont, hogy a hivatal a mai napig nem készítette el a fenntartható városi mobilitási tervet, s ennek hiányában jelen pillanatban esély sincs arra, hogy bármilyen uniós pályázatnál maximális pontszámot kapjunk!” Maskulik ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy egy, a városi tanács által körülbelül két hónapja jóváhagyott határozatot vissza kell vonniuk. „Több mint fél éve nyomatékosítjuk: komoly jogi problémák vannak a majdani megamallos telkekkel – s ezért a kijelentésünkért a polgármester úton–útfélen azzal vádol: mi nem akarjuk a város fejlődését és nem akarunk bevásárlóközpontot Szatmárnémetiben. Nos, két hónapja a városi tanács jóváhagyta, hogy az ominózus terület bizonyos parcellái árverésen eladhatók legyenek. Igen ám, de a prefektusi hivatal (amelynek feladata minden tanácsi határozatot törvényességét ellenőrizni) figyelmesen elemezte a határozatot és rájöttek, hogy a parcellák kataszteri tulajdonlapjának egyik mellékletében két közhasznú épület is fel van tüntetve azon a helyen s felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy vonja vissza a határozatot, mivel törvénytelen, a parcellát nem lehet árverésre kiírni.”

A frakcióvezető Magyar Lóránd tömören úgy summázott: Coica polgármester balkáni cirkuszainak sorát folytatja az utolsó tanácsülésen is. „2012-ben azt hittük, kiegyensúlyozottságot hoz — helyette eszement vádaskodásokat és sértegetéseket kaptunk” — mondta, megköszönve ugyanakkor a szövetség és valamennyi városi tanácsos négy éves munkáját. „Külön szeretném kiemelni a jogi bizottság elnökének, Valeriu Banceának és az urbanisztikai bizottság elnökének, Nits Jánosnak a munkáját. Igazi profik voltak és a mi számunkra nagy segítséget jelentett munkájuk, még ha Coica az utóbbi időben alávaló módon is sértegette őket” — fogalmazott, jó egészséget és sok sikert kívánva mindazon tanácsosoknak, akik ezentúl már nem folytatják tevékenységüket.