Szatmárnémeti

Hozzanak új lehetőséget az ifjúság évei!

2021.06.11 - 08:03

Családias környezetben vettek búcsút tegnap eddigi iskolájuktól és tanáraiktól a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcadikosai. A kétnyelvű ballagási ünnepséget Ritli Emese tanárnő vezette le. Tegnap a román tagozaton tanuló 20 és a magyar tagozat 26 diákja számára értek véget az általános iskolai évek. Gnándt Zoltán iskolaigazgató meghatottsággal, örömmel és hálával köszöntötte a megjelenteket. „Egyszerre van bennem meghatottság, öröm és hála. Hála a tisztelt szülők iránt, akik ránk bízták gyermekeiket, tudva, hogy igyekszünk legjobb tudásunk és tehetségünk szerint irányítani lépteiket. Hála a kollégáim iránt, akik osztályfőnökként, tanárként felvállalták azt a feladatot, ami többé teszi iskolánk tanárait, akik nemcsak tananyagot mernek átadni, hanem emberi tapasztalataikat is, mernek nevelni még akkor is, ha ezzel sokszor konfliktusba is kerülnek a gyorsan felnőni akaró diákokkal. Érzem és átérzem ennek a pillanatnak az örömét, ami bennetek van, kedves diákjaink, mert érzitek, hogy igaz, hogy véget érnek a gimnáziumi évek, de nem egy ajtó zárul be mögöttetek, hanem kinyílik az új lehetőségek világa. (…) Hiszem, hogy átadtunk számotokra elég tudást és értékes tapasztalatot ahhoz, hogy megtaláljátok az életcélotokat, és azt valósággá tegyétek. A legtöbb esetben a búcsú pillanataiban sok szerencsét kívántunk számotokra. Ezt a kívánságot szeretném bővíteni. A szerencse vak és forgandó, nem mindenkire ragyog egyformán. De elszántság és akarat mindenkiben van. Tegyél melléjük hitet, és ezzel a háromsággal felvértezve lépj a holnap lehetőségei felé, és tudni fogod, hogy amit elérsz, nem a véletlen műve, hanem a tied” — hangzott az igazgatói útravaló. Rákosi Réka elemi, illetve kisebbségi és roma oktatásért felelős szaktanfelügyelő is köszöntötte a megjelenteket, s egy Móricz Zsigmond-idézettel sugallta, hogy az elmúlt években számtalan akadály, megpróbáltatás várt a most ballagókra. Ám ezeken túljutva, túllépve a nehézségeken, megkönnyebbülten és kicsit szomorkodva állnak itt, mert most valami véget ért. „A tanáraitoktól kapott iránymutatás segített nektek végigjárni ezt az utat. Most már tudjátok, hogy ők nem csak akkor tanítottak benneteket, amikor a tábla előtt magyarázták a tananyagot, hanem minden apró jellel, mozdulattal hatottak rátok” — fogalmazott a tanfelügyelő, aki megköszönte a szülők áldozatos tevékenységét, mellyel a gyerekeik mellett álltak, a nyolcadikosoknak pedig végezetül sok sikert kívánt. Ezt követően Micu Marius és Balogh Szabina hetedikes diákok köszöntek el ballagó diáktársaiktól, míg a nyolcadikosok nevében Pop Maya és Chiral Barbara mondtak búcsúbeszédet. Az intézmény kulcsának ünnepélyes átadását követően a ballagók díjazása következett. Az évfolyamelsőnek járó elismerést Újlaki Márk, a VIII. B osztály diákja vehette át az igazgatótól, majd a két osztályfőnök, Saraz Olga Iulia (VIII. A) és Csik Elvira (VIII. B) díjazta osztálya legjobbjait. A ballagási ünnepség a Gaudeamus igitur eléneklésével és a lufik szélnek eresztésével zárult.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Köztes, de jellegzetes megállóban a nyolcadikosok

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum nyolcadikosai ballagtak június 14-én, nem csak az iskolaépületben, de a székesegyházban is búcsút véve az általánostól iskolai évektől.
Szatmárnémeti

Búcsúznak az alma matertől

Ezen a héten elbúcsúznak iskoláiktól a szatmári tanintézmények maturandusai, utóljára szólal meg a csengő a tizenkettedikesek számára.
Szatmárnémeti

Húsz kölcseys asszisztens ballagott

Anderco Dana és Weghofer Gabriella osztályának diákjai ballagtak el tegnap délelőtt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban működő általános asszisztensképző posztliceális szakról.