A sertéspestis terjedését megakadályozandó a szaktárcák valóságos „hadjáratot” indítottak a vaddisznók ellen, rengeteg szigorú kötelezettséget róva a vadásztársaságok nyakába — a végrehajtásukhoz szükséges pénz kiutalásáról azonban teljesen „megfeledkeztek”.

Bő másfél éve keseríti már az afrikai sertéspestis a gazdák, a vállalkozók és az egész húsfeldolgozó iparág életét — s látszólag a kormányét is, amely bár „kicsit” későn kapott észbe, végül csak kidolgozott egy rendelkezéscsomagot a járvány megállítása érdekében, még augusztusban. A rendelkezések végrehajtásához szükséges (igencsak jelentős) pénzösszegek kiutalását viszont nem sieti el, a mai napig nem történt meg — és egyre inkább úgy tűnik, a pénzhiány még csak a kisebbik probléma, s a vaddisznóállomány jelentős megtizedelése (országszerte 28 000 példányt kell kilőni) nem megoldást jelent a fertőzés terjedésére, hanem újabb komoly gondokat generál, elsősorban a vadásztársaságok számára. „A gondozásunkban lévő területek úgynevezett karanténövezeteiben, a gócpontokon 596 vaddisznót kell kötelező kvótaként kilőnünk a vadászidényben — már ez nehezen megvalósítható, hiszen azt jelenti, hogy havonta 99 példányt, naponta három-négyet kell(ene) kilőni, ami persze nem parancsszóra és nem is matematikai számítások szerint történik. A tetemek megsemmisítése pedig akkora anyagi terhet ró a társaságra (nem csak a miénkre, mindegyikre), hogy elmondani sem tudom. Eddig 16 példányt lőttünk ki, ami 1,5 tonna húst és több mint 9000 lejnyi veszteséget jelent, ugyanis a vadász csak akkor fizeti ki a vadat, ha megkapja a trófeát — az érvényben lévő rendelkezések értelmében viszont erről szó sem lehet, az egész állatot el kell ásnunk, méghozzá szigorúan meghatározott mélységű és méretű gödörbe, s ugyancsak meghatározott mennyiségű fertőtlenítőszert kell a tetemre szórnunk. És itt kezdődnek az igazi problémák: hová ássunk el annyi vaddisznótetemet?! Ugyanabba a gödörbe, egymásra nem lehet, egymás mellé nem lehet, akkor hová? Csak nem változtathatjuk vaddisznótemetővé az egész erdőt! Arról már nem is beszélve, hogy az ásáshoz szükséges munkagépek bérlésére is csak ígéret formájában van pénz, a gyakorlatban nekünk kell kifizetnünk. Szatmár megyében egyetlen tetemégető létezik, ott 2,5 lej+áfa/kg a megsemmisítés ára. Lehet számolni, mennyibe is kerül akkor az égetés. Most annyi „segítségben” részesültünk, hogy nem nekünk kell kifizetnünk az állategészségügyhöz bevitt minták vizsgálatát, de tavaly például 325 mintát vittünk be, és saját zsebből fizettük ki. Hetente készítünk nyilvántartást: mennyi vaddisznót lőttünk ki, azokból mennyi volt fertőzött, mennyi nem. Úgy érezzük — és nem „lövünk félre” ezzel —, hogy nekünk, vadászoknak, vadásztársaságoknak csak kötelezettségeink vannak, de semmiféle támogatást nem kapunk. Az élő vad a román állam tulajdona, a kilőtt csak a vadásztársaságé… Voltunk már a kormánymegbízotti hivatalban is, és javasoltuk, hogy a katasztrófavédelmi felügyelőség szerezzen be egy megsemmisítőt, egy égetőberendezést, hiszen a jelenlegi állapotok valahol sürgősségi helyzetnek minősülnek, és ilyen alapon talán a hosszú közbeszerzési eljárást sem kellene végigvárni, lehetne direkt beszerzést eszközölni, de hát se pénz, se támogatás. A kormánymegbízotti hivatal egyik fülén be, a másikon ki ez a probléma” — magyarázza lapunk megkeresésére Balogh Sándor, a 20 000 hektáros területet gondozó Berki Völgyi Vadásztársaság vezetője.

Rendeletcsomag van, pénz nincs

A Speciális Veszélyhelyzetek Tanácsa 2018 augusztusában fogadott el egy kiegészítő rendelkezéscsomagot a járvány megállítása érdekében, amelyben az is szerepelt, hogy a felelős szervek — a víz- és erdőügyi minisztérium, illetve az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság — az elfogadást követő 12 órán (!) belül a pénzügyminisztériumnál kérelmezi a szükséges pénzalapok kiutalását. „Többször is hangsúlyoztam, hogy mennyire operatív és határozott fellépésre van szükség a sertéspestis felszámolása érdekében. A szóban forgó rendelkezéscsomag elfogadását gyakorlatba kell ültetni, de még mindig nincsenek meg a szükséges pénzalapok. A rendelkezések elsősorban a vadászati egyesületeknek adnak feladatokat, ám ezek az egyesületek még mindig nem rendelkeznek azokkal az összegekkel, amelyekre a végrehajtáshoz szükség lenne. Emiatt intéztem több kérdést is a víz- és erdőügyi minisztériumhoz és az állategészségügyhöz” — mondja Magyar Lóránd parlamenti képviselő, rámutatva: a vadászati egyesületek nem rendelkeznek a megfelelő gödör megásásához szükséges markológéppel, ráadásul több napon keresztül több helyszínen kellene ásniuk. A kilőtt állatokat ugyan rövid távon lehet szállítani, de nincs határozat arról, hogy a nagyobb, 40 kilogrammnál nehezebb állatokat mivel szállítsák, sem arról, hogy az üzemanyagköltségeket és a szükséges emberi erőforrást milyen összegből fizessék. Az sem tisztázott, hogy a gödrökbe szórt fertőtlenítőszereket a rendelet szerint megnevezett megyei tanácsok honnan biztosítják. „Nem másodsorban a vaddisznók kilövése kárt jelent a vadásztársaságoknak. Kártérítésről ír a rendelkezéscsomag, ám egy konkrét törvény vagy gyakorlatba ültetési határozat nem létezik. Nem tudni, hogy hogyan is zajlana a kártalanítás, különösen, hogy a vaddisznók ára sem egységes: a nagy agyarral (trófeával) rendelkező kanok ára kifejezetten magas. A legfontosabb kérdés az, hogy mikor lesz pénz a rendelkezésben foglaltak elvégzésére. Az pedig már csak költői kérdés, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumnak hogyan sikerült a házis ertések esetében meglehetősen gyorsan kidolgoznia egy kártérítési procedúrát, míg a víz- és erdőgazdálkodásnak máig sem” — fejti ki a képviselő.

Szabó Kinga Mária