Nagykároly

Hosszú volt az utolsó csengetés

2016.06.03 - 19:00

Diákként utolsó alkalommal hallgathatták meg a csengőt ma délelőtt a Nagykárolyi Elméleti Líceum idei végzősei. Hat osztály búcsúzott iskolától, s az iskola kulcsát is átadták.

„Életünk négy meghatározó évét töltöttük el ennek az iskolának a falai között”— hangzott el délelőtt a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákjainak ballagási ünnepségén. A sokak szemébe könnyeket csempésző ünnepség délelőtt tíz órától vette kezdetét, s az iskola udvara méltó helyszíne volt a rendezvénynek.

Az ünnepség a megszokott menetrend szerint zajlott: a hat végzős — három magyar, három román tannyelvű — osztály diáksága, osztályfőnökeik kíséretében végigjárta az iskola osztálytermeit. Búcsúztak a diákoktól, tanároktól, s a termek látványa által felidézett itt töltött időszaktól is. Az iskola épületéből kilépve egy új korszak kezdete várta őket.

Zsidó Sándor igazgató és Pop Rodica aligazgatónő rövid beszéddel engedték el a diákokat. „Egy olyan intézményben tanultatok, mely igencsak ismert és elismert. Legyetek büszkék erre!” — mondta az aligazgatónő.

A beszédeket követően az iskola kulcsának átadási ceremóniája vette kezdetét. A magyar tagozatosok részéről Barth Patrick adta át a kulcs megőrzési feladatát a következő generáció jelenlévő képviselőjének, Kovács Péter Zoltánnak. Barth rövidke beszéddel köszönte meg évfolyamtársai nevében is mindazt a tanítást, szeretet, fegyelmet és élményt, amit a négy év alatt elméletisként kapott: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!” — mondta zárásképpen a végzős diák.

Természettudományok, matematika-informatika és humán-filológia szakon szereztek képesítést a diákok, akik közül többen rendkívül eredményesek voltak a különböző tantárgyversenyeken, egyéb megmérettetéseken, a sport, az irodalom, vagy a művészetek terén. A beszédek után a végzős tanulók közül többen okleveleket, könyvjutalmakat vehettek át eredményeik elismeréseképpen.