Nagykároly

Hosszú szeptemberi tanácsülés Nagykárolyban

2012.09.25 - 19:10

Közel három órán át perlekedtek a nagykárolyi döntéshozók a szeptember 25-i tanácsülésen. A szociális lakások közművesítése, egy turisztikai alapítvány létesítése és az 1-es óvoda udvarának sorsa váltotta ki a legnagyobb vitát.

Nem volt polémiáktól mentes a szeptember 25-i tanácsülés Nagykárolyban, több olyan napirendi pontot tárgyaltak a döntéshozók, amelyek heves vitába torkolltak. Így majdhogynem 13 óráig húzódott a tíz órakor kezdődő gyűlés. Az első napirendi pont a költségvetés-kiegészítésre irányult, ezt egyöntetűen megszavazták a testület tagjai. Ennek értelmében közel 2 millió lejjel egészül ki a városkassza. A következő négy, a Teremi út végén épülőfélben lévő szociális lakásokat érintő határozat-tervezetekkel kapcsolatban viszont már kisebb „civakodás” alakult ki.

Az USL-s tanácsosok szokás szerint részletkérdésekbe bocsátkoztak, végül azonban mind a négy napirendi pontot megszavazták. A lakások elektromos árammal való ellátása, a fűtés bevezetése,az ivó- és szennyvízhálózat, valamint az oda vezető út kiépítése (aszfaltozás, járdák létesítése) a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő becslések szerint közel 2,5 millió lejbekerülnek, viszont a tervezési költségek csökkentésével Bekő Tamás városmenedzser szerint az említettösszeg 20-30 százalékát is megtakaríthatják. Az 5,5 hektáros területen fekvő szociális lakások fele egyébként már tető alá került, csupán a belső munkálatok maradtak hátra, a másik felét pedig jelenleg is építik.

A szociális lakások és az ANL-lakások megvalósításához már csak a kormánytámogatás hiányzik, a 8 millió lejes finanszírozásból eddig csupán 5 millió érkezett meg, és nem valószínű, hogy a fennmaradt 3 milliót még az idén eljuttatja a kormány a városba. Így a munkálatok valószínűleg csak jövőre fejeződhetnek be.

Az ellenzék makacssága miatt ez alkalommal sem született döntés (már két hónapja húzódik az ügy) annak az alapítványnak a létesítéséről, amelyet a városvezetőség a helyi és környékbeli turisztikai látványosságok népszerűsítésének, valamint új munkahelyek teremtésének érdekében kíván létrehozni. Ciută Ilie USL-és tanácsos szerint ugyanis előbb ki kell dolgozni egy statútumot, amely szerint működne az alapítvány. Ennek érdekében egy bizottságot szavaztak meg, a döntést pedig elhalasztották.

Egy újabb vita alakult ki annak a határozat-tervezetnek a kapcsán, amelyik az 1-es számú Óvoda (Progresului utca) 989 négyzetméteren fekvő hátsó udvarának sorsát érintette. Ugyanis a terület egy magántulajdonos kezébe került vissza, aki – egy bírósági határozat révén – nem kis összegért (16 euró/nm) kívánja eladni a piaci áron négyzetméterenként legfeljebb 10-12 eurót érő területet. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy a területet feltétlenül vissza kell vásárolni, hiszen ellenkező esetben az óvodának nem lesz udvara. A döntéshozók végül egy bizottságot hoztak létre és a remélhetőleg lehetséges alkudozás feltételével megszavazták a napirendi pontot.

A továbbiakban az RMDSZ és az USL is megnevezte azokat a tanácsosokat, akik ezt követően helyet kapnak a helyi oktatási intézmények (óvodák, iskolák) vezetőtanácsaiban. Az 1-es számú Óvodában Vénig Gabriella és Rusu Marius, a 2-es számú Óvodában Visnyai Csaba és Păuşan Bujor, a 3-as számú Óvodában Leitner Róbert és Mocanu Alina, az 1-es számú Általános Iskolában Johann Müller és Oneţ Ionuţ, a Vasile Lucaciu Általános Iskolában Fazakas Zoltán és Ciută Ilie, a 3-as számú Általános Iskolában Poósz Szabolcs és Ciucoş Marius, az Elméleti Líceumban Csizmadia Zsolt és Ciută Ilie, a Iuliu Maniu Iskolaközpontban Brém Árpád és Bontea Dan, a Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Szakközépiskolában Keizer Lajos és Bucureştean Adrian, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban Vénig Gabriella és Tempfli László, a Diákklubban pedig Hágó Áron képviseli ezek után a városi döntéshozó testületet.

Az ülés utolsó két napirendi pontja a Petkes Gergely-emlékverseny és az Október 25 Kupa elnevezést viselő labdarúgótorna megszervezésére vonatkozott. Előbbire háromezer, utóbbira pedig 2500 lejt szavazott meg a városi tanács.

ifj. Deák Endre