Nagykároly

Hosszabb nyitvatartási rend az élelmiszerpiacon

2016.09.20 - 11:09

Meghosszabbítják a pénteki nyitvatartást a nagykárolyi élelmiszerpiacon, olvasható abban a közleményben, melyet a piac adminisztrátora juttatott el lapunkhoz.

Avram Melinda tájékoztatása szerint szeptember 23-tól péntekenként 19 óráig vásárolhatnak az érdeklődők az élelmiszerpiacon. „Az egészség az első helyen!” — ezt a szlogent kapta a kezdeményezés, mellyel az a fő cél, hogy a helyi termelők számára is megkönnyítsék a portékájuk értékesítését. „Szeretnénk segíteni a nagykárolyi és környékbeli gazdákat, hogy a fáradságos munkával megtermelt zöldséget, gyümölcsöt értékesíteni tudják. Arra is szeretnénk rábírni a nagykárolyiakat, hogy többet járjanak piacra, hiszen az itt beszerzett hozzávaló garantáltan jobb minőségű, mint a szupermarketekben megvásárolt. Úgy döntöttünk, hogy a hosszabbított nyitvatartás segítség lehet azoknak is, akik eddig munkaprogramjuk miatt nem tudtak a piacon vásárolni, hiszen mire ők kijöttek a munkából, már bezárt a piac. Több termelővel is beszéltünk, s ők is jónak tartják a meghosszabbított nyitvatartási rendet. Péntektől kezdünk, minden vásárlót nagy szeretettel várunk” — mondta a piac adminisztrátora.

A helyi termelők által piacra vitt zöldségek és gyümölcsök népszerűsítése érdekében a piaci vásárokat a közösségi oldalon is hirdetik. Avram Melinda kifejtette, már hétfőn is gazdag kínálattal jöttek az árusok, akiktől hagyományos módszerrel, vegyszermentesen termesztett hazai zöldségeket és gyümölcsöket vásárolhatnak a nagykárolyiak.