Hatalmas lépést tett a világbajnokságra való kijutás felé a horvát labdarúgó-válogatott: Luka Modricék 4–1-re legyőzték Görögországot a pótselejtező első mérkőzésén, így a helléneknek kisebb csodára van szükségük, ha ott akarnak lenni a jövő évi oroszországi tornán.
Bár a görög sajtó egy defenzív felállást harangozott be a meccs előtt, a vendégek mégis védekezésre rendezkedtek be a zágrábi mérkőzésen. Mindezek ellenére Luka Modric 11-esből már a 13. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, majd néhány perccel később Nikola Kalinic is betalált (2–0).
Az első görög lehetőségre 30 percet kellett várni, abból viszont gól lett: egy szöglet után Szokratisz Papasztathopulosz fejelt a jobb felsőbe (2–1). A horvát válasz nem késett sokat, Sime Vrsaljko jobb oldalról érkező remek beadása Ivan Perisicet találta meg, aki közelről fejelt a kapuba (3–1). A második félidő elején egy hatalmas védelmi hiba után Andrej Kramaric zárt le a meccset (4–1).
Horvátország – különösen az első félidőben – elképesztő fölényben játszott, Zlatko Dalic együttese akár kétszer ennyit is lőhetett volna. A háromgólos előny mindenesetre megnyugtatónak tűnik, a Gibraltár elleni 4–0-s győzelmet leszámítva a görögök legutóbb 2008-ban nyertek akkora különbséggel otthon, amely a vasárnapi visszavágón a kijutásukat eredményezné.
A nap másik mérkőzésén a svájciak kerültek előnybe, miután Ricardo Rodriguez tizenegyedből szerzett góljával nyertek 1–0 Észak-Írországban. A briteknek innen kell fordítani vasárnap, amennyiben 1986 után ismét ki akarnak jutni a világbajnokságra.
2018-as világbajnoki pótselejtező, európai zóna, 1. mérkőzés
Horvátország – Görögország 4–1 (Modric 13. – 11-esből, Kalinic 19., Perisic 33., Kramaric 49., illetve Papasztathopulosz 30.)
Észak-Írország – Svájc 0–1 (R. Rodríguez 58. – 11-esből).
Péntek
Svédország – Olaszország (21.45 óra, Digi Sport)
Szombat
Dánia – Írország (21.45 óra, Digi Sport, magyar Sport 1).
Visszavágók
Vasárnap
Svájc – Észak-Írország (19 óra, Digi Sprot , magyar Sport 2)
Görögország – Horvátország (21.45 óra, Digi Sport, magyar Sport 2)
Hétfő: Olaszország – Svédország
Kedd: Írország – Dánia.