Sport

Horvat az Olimpia visszalépésével riogat

2017.10.26 - 14:04

A megyei tanács rendkívüli ülésén „tiltakozott” a PSD-s tanácsos, szerinte ugyanis az önkormányzat is felelős az Olimpia gondjai miatt.

„Olimpia încotro?” azaz „Hová tart az Olimpia?” feliratú papírt helyezett ki az asztalra maga elé csütörtökön a Szatmár Megyei Tanács rendkívüli ülésén Horvat Alexandru szociáldemokrata (PSD) testületi tag, aki egyben a Szatmárnémeti FC Olimpia igazgató tanácsának az alelnöke is. Az önkormányzati ülést követően a tanácsos lapunknak elmondta, azért jött ezzel az üzenettel, mert a megye élklubjának a kasszája teljesen kiürült, és már a futballmérkőzésekre való elutazás költségeinek fedezése is gondot okoz. „Megyei tanácsosként, és a klub vezetőségének tagjaként úgy gondolom, hogy a megyei tanács mihamarabb át kell utalja azt az 500 ezer lejes támogatást, mellyel még ebben az évben tartozik a klubnak. Az nem természetes, hogy egy ilyen színvonalú klub, mint az Olimpia, magánszemélyektől kérjen pénzt költségeinek fedezésére” – nyilatkozta Horvat, aki azt is elmondta, hogy az önkormányzat nyitott a probléma megoldására, de a korábbi, 700 ezer lej támogatás elszámolásával nincs minden rendben, ezért nem utalják ki az újabb összeget. „Egy olyan elszámolásról van szó, melyet a klub korábbi vezetője kellene elrendezzen, hiszen ő költötte el a pénzt — nyilatkozta Horvat, aki vélhetően Karda Attilára célzott, hiszen a hónap elejéig ő töltötte be a klubelnöki tisztséget. — Nem a mostani klubelnök, Merkli István kellene azon törje a fejét, hogyan oldja meg az adódott problémát. Meg kell érteni, hogy a bajnokság elhagyásának küszöbén állunk, ha nem kapjuk meg a szükséges támogatást” — összegzett a megyei tanácsos, akitől azt állította, hogy még vannak olyan játékosok, akiknek bérével egy éves, három hónapos késésben van a klub, de az ifi és gyerekek korosztályos csapatok edzői lassan öt hónapja nem kaptak fizetést. A hétvégi nagyváradi kiszállásra sikerült a klub vezetőségének összeszedni a pénzt, de a klub jövője kérdéses.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke az üggyel kapcsolatosan elmondta, leghamarabb a hétfőn esedékes rendes tanácsülésen dönthetnek a támogatás megítéléséről, azonban figyelembe kell venni, hogy a közpénz elköltését csak törvényesen lehet jóváhagyni, s sajnos ezek az előírások éveken keresztül nem nagyon voltak nyomon követve.