Szombaton kora délután nyitotta meg kapuit a magántulajdonban lévő sándorhomoki berenczei Kováts-kúria, s a kapun belépőt (akár első, akár sokadik alkalommal járt itt) azonnal hatalmába kerítette az a bizonyos letűnt világ, a nem is udvar, inkább park közepén álló, különösen arányos épültből sugárzó békebeli nyugalom — ami távoltól sem véletlen, hiszen a kúria 1862-ben Ybl Miklós tervei alapján épült s ő személyesen felügyelte a munkálatokat, majd 1912-ben két új szárnnyal és egy toronnyal bővítették ki, végleges formáját pedig 1923-ban nyerte el.
A békebeli hangulatot tovább erősítette a hangszórókból felcsendülő ragtime és '20-as, '30-as évek zenéje — nem zavaró hangosan, épp csak hogy ritmust adjon a töklámpás-faragásnak, és a jóízű beszélgetéseknek.

Életet lehelni belé – erre hivatott

„Családi tulajdonként a kúria egész évben zárva van a nagyközönség előtt, és szeretnénk életet lehelni belé — erre hivatott. Mindig élet volt benne, még a kommunizmus idején s az azt követő években is iskolaként működött. ” — magyarázta Gönczy Tamás szervező, emlékeztetve: nem ez az első nyílt nap, amelyet az úri lakban tartanak. „Szerveztünk már Perszeida-esteket — a csillagles mellett szintén azzal a szándékkal, hogy a látogatók betekintést nyerjenek az évszázados múltú épület és az ezt körülvevő park világába, megismerjék a család történetét és a megye egyik különlegesen szép épített örökségét. Ezen a csillag-vonalon haladva gondoltuk úgy, hogy most az őszi napéjegyenlőséggel kötjük össze a nyílt napot.” – mondta, nem hallgatva el azt sem, hogy a nyílt napok sorozatát szeretnék folytatni a jövőben is, ám mivel a kúria belső része mind a mai napig az egykori iskola nyomát őrzi, és felújításra vár, főleg nyári programokban gondolkodnak.

Félig világossággal, félig sötétséggel

A szombati nyílt napon első alkalommal tartottak képzőművészeti kiállítást az épület egyik szárnyában, ahol  Mitroi Tímea és Valer Sasu különleges keretek között bemutatott alkotásait láthatták vendégek. 
A főrész egyik nagy termében a család történetével ismerkedhettek, régi tárgyak, berendezett lakószoba, de főleg korabeli fényképek segítségével (melyeket hűtőmágnes formájában magukkal is vihettek a látogatók) — több szobában pedig a 12 óra világosság – 12 óra sötétség, azaz az őszi napéjegyenlőségnek adóztak, igen különleges és egyedi térinstallációkkal,  amelyek alkotóelemei mind-mind a kúriából és udvaráról, kertjéből származtak, mint például a fatörzs és a csipkebokor vesszők. Nagy népszerűségnek örvendett ( nem csak a lurkók körében) a retroprojektoros műhely — az ötlet amilyen egyszerű, annyi nagyszerű: a projektorra lisztet öntöttek, abban lehetett különféle ábrákat rajzolni, amelyek aztán kivetítődtek a szoba falára.

Az idő teltével egyre több látogató érkezett, legtöbben autóval, de voltak akik kerékpárra pattanva futottak be (akár úti célként, akár egy túra rendhagyó megállójaként), a kisebb gyerkőcök fáradhatatlanul rótták a teraszos feljáró lépcsőit, a nagyobbak kergették a labdákat, sorra faragódtak a töklámpások, előkerült a tollas labda, kik a babzsákokra vagy a színes asztalokhoz ülve, kik a hátsó kertben sétálgatva, a pár éve ültetett szilvafák katonás soraiban gyönyörködve beszélgettek — a szervezők elképzelése maradéktalanul bevált: a kúria megtelt élettel.

Szabó Kinga Mária