Vidék

Holnap kezdődik a Sárköz Fest!

2023.09.01 - 12:01
Szeptember 2-án és 3-án ünnepel Sárközújlak, több éves kihagyás után idén újra megrendezik a Sárköz Festet! Az, aki kilátogat biztos nem fog unatkozni, hiszen bőven lesznek látnivalók és bizonyára mindenki talál majd magának elfoglaltságot a két nap alatt, kicsitől nagyig.

Amint azt Piricsi Arthúr, Sárközújlak polgármestere korábban a City Rádiónak nyilatkozva elmondta, négy éve nem volt semmilyen rendezvény a városban, ugyanis az összes pénzt fejlesztésekre költötték annak érdekében, hogy épüljön, szépüljön a város, ezzel pedig komfortosabbá tehessék a sárköziek mindennapjait. "Még az év elején sem volt tervben a Sárközújlaki Kulturális Fesztivál megszervezése, ám a későbbiekben úgy gondoltuk, hogy négy év kihagyás után kell valamit szervezni" - nyilatkozta Piricsi.

Az eddigi években, a négy éves kihagyás előtt a városünnepet a régi focipályán szervezték, ám az a terület már beépült, így a helyszín most átköltözött a körforgalom melletti, másfél hektáros területre. Itt található Sárközújlak műfüves focipályája is, így nem lesz túl nehéz megtalálni. "Megejtettünk egy szúnyog- illetve kullancsírtást is, hogy tényleg semmi problémába ne ütközzenek azok, akik úgy döntenek, hogy kijönnek ide és velünk ünnepelnek" - mondta még el a polgármester.

A parkolással kapcsolatban a polgármester elmondta, a kilátogatók nyugodtan parkolhatnak a Gheorghe Baritiu Technológiai Líceum udvarán, a régi helyszínen, a bevásárlóközpontoknál is kialakítottak parkolásra alkalmas területeket, illetve "aki, ahol talál szabályosan szabad helyet, ott megállhat. Nem kell fizetni sem a parkolásért, sem a rendezvényen való részvételért" - tette hozzá a polgármester. Ami pedig a programokat illeti:

Szombat, szeptember 2.

9:00-15:00 óra közötti idősávban főzőverseny zajlik, Piricsi elmondása szerint már jelentkezett 8-10 csapat, de még az utolsó pillanatban, a helyszínen is lesz lehetőség benevezni és akár meg is nyerni a versenyt. 
10:00-17:00 óra között egy új, nem tervezett program is lesz, mégpedig állandó foglalkozások gyermekek számára a Borókagyökér Egyesület jóvoltából. 
18:00-18:30 óra között egy Lovas Show-t is megtekinthetnek a jelenlévők.
19:00-20:45 - a színpadot a Black River Blues Band veszi át, akik fergeteges koncertet ígérnek
21:00-24:00 - szabadtéri diszkóra, és Dj Party-ra várják mindazokat, akik még nem fáradtak el. 

Vasárnap, szeptember 3.

17:00 órától lesz egy hivatalos megnyitó, majd következik a koncertek sorozata:
17:00-17:45 - Alexandra & Lara
18:00-18:45 - Henryk
19:00-19:45 - Lavinia Pop, Bianca Timis és Vlad Jurchis
20:00-21:30 - BAGOSSY BROTHERS COMPANY
22:00-23:00 - 3 SUD EST
23:15-23:55 - LAYZEE AKA MR. PRESIDENT

Amennyiben pedig az időjárás is kitart, éjfélkor tűzijátékkal zárják a rendezvényt. 

Hírszerkesztő

366082246_777207087745497_4698782845146033565_n