Egy új tanulmány feltérképezte azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az Ebola-vírus a denevérekről emberekre terjedjen. A szörnyű betegségért nem hibáztathatjuk csak az állatokat, az emberi közbeavatkozás, az erdőirtás, a vadászat is felelős - írja a Daily Beast amerikai internetes portál.

A denevérek minden éjjel útra kelnek fészkeikből, beporozzák a növényeket és a rovarpopuláció kordában tartásában is segédkeznek. Ebből a szempontból teljesen hasznosak. Ennek ellenére sok kultúrában negatív kép alakult ki róluk. Az éjszakával, a veszettséggel és egy csomó ijesztő dologgal hozzák őket kapcsolatba, nem is beszélve arról, hogy mostani kutatások azt is felfedték, hogy ők a forrásai olyan súlyos betegségeknek, mint az atípusos tüdőgyulladás (SARS), az Ebola, vagy a kevésbé ismert Hendra- és Nipah-vírus okozta megbetegedések. Túl egyszerű lenne azonban a denevéreket okolni a járványok kialakulásáért. Igaz, hogy ők hordozzák a vírust, és ha elég kitartóan kutatunk a járvány kiindulópontja után, biztosan egy denevérnél kötünk ki, de a nemrég megjelent új tanulmány rámutat, ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Az emberek ugyanúgy hibáztathatók, mint a vírushordozó állatok. A vezető hipotézis szerint az Ebola forrásának helye, és ahová a vírus két járvány közt visszahúzódik, az a denevérek teste. A konkrét kiindulópont még ismeretlen, de néhányan úgy hiszik, hogy egy vadászat alkalmával, vagy denevérhús, esetleg más fertőzött vad elfogyasztásakor fertőződhetett meg az első ember. Amióta az atípusos tüdőgyulladást 2005-ben egyértelműen a denevérekhez kötötték, a tudósok egyre többször hozzájuk fordultak, ha vírusok után kellett vadászniuk. Tanulmányok kimutatták, hogy a vírusok túlnyomó többségéről még nincs is tudomásunk, így talán nem meglepő, hogy a kutatók egy sor új vírusra bukkannak a denevérekben. Szervezetük kitűnő táptalaja rengeteg vírusnak, az immunrendszerük pedig azt is lehetővé teszi, hogy messzire elvigyék és sokfelé terjesszék azokat. Az átjutás nem egyszerű. A denevérek már évezredek vagy évmilliók óta együtt élnek ezekkel a vírusokkal, ami felveti a kérdést: hogyan lehet, hogy csak a kilencvenes évek közepétől kezdték átadni az embereknek? A válasz, úgy néz ki, az emberekben keresendő. Az emberi tevékenységeknek ugyanis nagyon fontos szerepük van abban, hogy egyre inkább ki vagyunk téve a vad denevérekkel való kontaktusnak. Az utóbbi években a népességnövekedés miatti területigény sok erdő kiirtását követelte, főként Délkelet-Ázsiában. Ennek következtében számos denevérfaj otthona, élelmiszerforrása megszűnt. Több faj más lakóhely után nézett, vagy egyszerűen kihalt, de volt, amely alkalmazkodott új környezetéhez, gyümölcsfáról lakmározott. Ott hátrahagyta vizeletét, ürülékét, nyálát. Azok mind tartalmazhatták a vírust. Így könnyen megfertőződhettek a környéken tartott haszonállatok, melyek tovább terjeszthették a betegséget más háziállatokra vagy az emberekre. Más tevékenységek, mint a vadászat vagy a vadhús fogyasztása is növelik a terjedés kockázatát. A szakemberek rámutattak, hogy a denevér sokáig népszerű fogás volt a ghánaiak körében, és ez a fajta étkezési szokás kulturális jelentőséggel bír a világ sok táján.