„Mentálisan nem voltak erősek, pszichológiai fölény, lélektanilag fölénk nőtt az ellenfél, fejben elvesztett mérkőzés, mentális összeomlás” — ismerős mondatok, amelyeket gyakran hallhatunk sportolók, edzők és sportriporterek szájából egy-egy kudarc után. De vajon hogyan nevelhetünk mentálisan erős sportolókat, akik a legnehezebb pillanatokban is helytállnak?
Erre a kérdésre is választ adnak, illetve nagyon sok kapcsolódó téma is terítékre kerül dr. Lénárt Ágota sportpszichológus és pszichoterapeuta, valamint Tóth Klára pszichológus és sportpszichológus interaktív előadásán március 25–én, szerdán 18 órától a Megmaradás Házában (Szatmárnémeti, 1 Decembrie 1918 utca 1. szám)
A sportpszichológia szerepe
Napjainkban még mindig tartja magát az a nézet, hogy a pszichológus kizárólag beteg emberekkel foglalkozik. Pedig a sportpszichológus a nagyon is egészséges sportolók teljesítményének fokozásán dolgozik. Az utóbbi időben tapasztalható áttörés annak is köszönhető, hogy egyre több sportklub, akadémia és sportoló említi nyilatkozataiban, mennyit profitált a sportpszichológiai felkészítésből. Ennek ellenére Szatmár megyében még mindig sokan nem tudják pontosan, miről szól a sportpszichológia, és gyakran ellenállással viszonyulnak hozzá.
Interaktív előadás Szatmárnémetiben
Éppen ezért Tóth Klára pszichológus, sportpszichológus meghívására, a Partium Labdarúgó Akadémiával közös szervezésben Szatmárnémetiben tart előadást dr. Lénárt Ágota sportpszichológus.
A szakember évtizedek óta foglalkozik olimpiai és válogatott keretek, illetve sportolók lélektani felkészítésével, valamint aktívan segíti a sportpszichológusi szakma fejlődését. Több mint három évtizede a magyar olimpiai csapat sportpszichológiai stábjának vezetője, emellett a Budapesti Testnevelési Egyetem pszichológia és sportpszichológia karának tanszékvezetője. Számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnok mentális felkészülését koordinálta közvetlenül az olimpiai helyszíneken is, többek között Pekingben, Londonban, Rióban és Tokióban.
Dolgozott együtt olyan olimpiai bajnokokkal, mint Gyurta Dániel, Szilágyi Áron, Risztov Éva vagy Kozák Danuta. Munkásságát többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel (2012), valamint a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel (2008) is elismerték. Számos magyar és nemzetközi díjjal jutalmazott sportolói karrierje mellett több lövészeti sportágban szakedzői végzettséggel is rendelkezik.
Az interaktív előadás bepillantást nyújt a sportpszichológiai felkészítés folyamatába, amelynek középpontjában a Partium Labdarúgó Akadémia által is kiemelt célként kezelt tehetséggondozás és utánpótlás-nevelés áll, vagyis az a kérdés, hogyan nevelhetünk mentálisan erős sportolókat.
„A sportpszichológiai felkészítésnek ugyanis jelentős szerepe van a teljesítmény növelésében és a csúcsteljesítmény elérésére való felkészítésben. Jelentősége megmutatkozik továbbá a kompetencia és az önbizalom erősítésében, a magas szintű önértékelés kialakításában, valamint az esetleges pszichológiai problémák kezelésében is. Legalább egy évre van szükség ahhoz, hogy a sportoló elsajátítsa az alapvető technikákat, és azokat be is tudja építeni a versenyzésébe.
Mivel a sportpszichológia Szatmár megyében még kevéssé ismert terület, a sportpszichológiai tevékenységem és az előadás célja is az, hogy az akadémiával közösen megmutassuk az edzőknek, a szülőknek és a sportolóknak, hogy a mentális képességek fejlesztése miként tudja emelni a sportteljesítményt, az energiamozgósítást és a játékhoz való hozzáállást” – hangsúlyozta Tóth Klára.
„Egy sportpszichológus ugyanolyan fontos része a felkészítő csapatnak, mint az edző, a csapatorvos vagy éppen a dietetikus. A pszichológiai edzés szempontjából kiemelten fontos, hogy az alapok elsajátítása már fiatal korban megtörténjen. Sokan azonban még mindig nem tudják pontosan, miről szól a sportpszichológia. A felkészítésnek lehet terápiás jellegű, beszélgetésen alapuló része is, ugyanakkor négy módszernek különösen fontos szerepe van.
Az egyik a relaxációs módszerek alkalmazása, amelyek segítik a sportolót abban, hogy könnyebben át tudjon kapcsolni nyugalmi, pihenő fázisba. A másik a mentáltréning, amely a helyes mozgássorok fejben történő gyakorlását jelenti. Ennek során kialakul az úgynevezett ismerősségi hatás, a versenyző úgy érzi, mintha az adott helyzetet már sok ezerszer átélte volna, így magabiztosabbá válik a kivitelezés. Ez a módszer lehetőséget ad például a sérülés vagy utazás miatt kimaradt edzések pótlására, valamint különböző versenyhelyzetek szimulálására is. A harmadik terület a figyelemkoncentráció fejlesztése, a negyedik pedig a kognitív, vagyis a gondolkodással kapcsolatos módszerek alkalmazása. Ezek segítenek a figyelem összpontosításában és a negatív gondolatok kizárásában” - magyarázta a szakértő.
Az előadásra a belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, regisztrálni ITT lehet.
Hírszerkesztő