Szatmárnémeti egykor leglátványosabb, ma viszont egyre látványosabban pusztuló épületének megmentéséről, illetve a legszükségesebb állagmegőrző munkálatok elvégzésének lehetőségeiről folyt kerekasztal-megbeszélés a Szatmári Friss Újság szervezésében. A beszélgetés során számtalan kérdés felvetődött a Pannónia (Dacia) Szálló kapcsán: van-e reális lehetőség az épület kisajátítására, mi lenne a legjobb megoldás mind az épület, mind a város és ezen belül a magyar közösség számára, milyen „kiskapus” megoldások léteznek és azok mennyire kivitelezhetőek? Szóba került az egyik legfontosabb probléma is: viábilis megoldást kell találni az épület majdani funkciójára vonatkozóan.

Jelen pillanatban talán nincs is még egy ennyire zűrzavaros jogi hátterű épület Szatmárnémetiben, mint a Pannónia Szálló — és jelen pillanatban talán nincs még egy ennyire leromlott állapotú sem. Megmentését célzó, jó szándékú kezdeményezések többször is születtek — legtöbbször az internetes közösségi oldalakon — ám egy személyes párbeszédre, kerekasztal-megbeszélésre eddig még (eléggé érthetetlennek tűnő módon) nem ültek össze a tenni vágyók és tenni is akarók. Nits János urbanisztikai szakember és városi tanácsos ugyan megpróbált még júniusban, a Családi Hétvége keretében összehozni egy beszélgetést, ám akkori felhívását alig hárman hallották meg. Pénteken délután szerencsére jóval többen gyűltek össze a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében, arra próbálván választ keresni: mit lehetne tenni vészesen pusztuló épített örökségünk megmentéséért, az épület állagának megőrzéséért. S bár a bő kétórás beszélgetés végén nem születtek konkrét megoldások, a találkozó eredménytelennek mégsem nevezhető, hiszen nem csak számtalan hasznos javaslat hangzott el, de számtalan hasznos közigazgatási és jogi tudnivaló is.

„Most nem az épület tulajdonjogának hátterét firtatom, és azt sem, ki a vétkes, hogy ilyen állapotba került az épület. Nem azért gyűltünk össze, hanem segítséget kérek! Gyors állagmegőrző intézkedésekre van szükség” — jelentette ki Nits János, majd röviden vázolta az épület siralmas állapotát — melynek csak egy kis részét látják és érzékelik a járókelők: a belső udvar katasztrofális állapotban van, az évek óta hiányzó ablakok nyílásain keresztül eső-hó csap be, akárcsak az üveg nélkül maradt felülvilágítókon keresztül, a csatornarendszert is helyre kell hozni, és a levert vakolatot újrarakni. „A polgármesteri hivatal által készíttetett szakvélemény állagmegőrző és végleges megoldást javasolt, minél sürgősebben. Véleményem szerint is legfontosabb az állagmegőrzés, függetlenül az épület majdani funkciójától” — mondta a tanácsos. Az állagmegőrző munkálatokat hárman végezhetik (végezhetnék el): a jelenlegi tulajdonosok — akik nem nagyon hajlandóak elismerni az eddigi rombolásokat sem; a polgármesteri hivatal, illetve a polgármesteri hivatal, más jogi és civil személyek anyagi segítségével, de a tulajdonosok beleegyezésével. És ez a történet Achilles-sarka, ugyanis ha a tulajdonosok nem engedélyezik, akkor hiába van együtt a jószándék és az anyagi háttér, nem lehet elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Mint az már régóta köztudott: a tulajdonosok nem hajlandóak egy banit se befektetni az épületbe, elővásárlási ajánlatot tettek a kulturális minisztériumnak: 5 millió euróért szívesen eladják az épületet — s ha őket nem érdekli az épület, ugyanezt az elővásárlási ajánlatot megteszik a Szatmár Megyei Tanácsnak, illetve Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának is. Viszont Coica polgármesternek esze ágában sincs megvásárolni, csak kisajátítani szeretné — jelenleg legalábbis ezt hangoztatja. Persze a kisajátításnak is megvannak a maga nagyon szigorú törvénykezései: a kisajátítandó épületben kötelező közérdekű intézményt működtetni! Igen ám, de mit?

„Nagyon nehéz kitalálni, hogy mi legyen az a „közérdekű” tevékenység, amihez éppen erre a központi épületre van szükség” — magyarázta Ilyés Gyula, aki szerint a Pannónia Szállodának a megoldása kimondottan gazdasági. „Eurómilliók nélkül ezt nem lehet jól megoldani. A tulajdonosoknak nincs még ajánlattevő vásárlójuk — és kérdéses, hogy az általuk kért 5 millió eurót kifizeti-e valaki. A polgármesteri hivatal kisajátíthatná az épületet — hiszen ugyanez történt az Iparosotthon esetében is, bár ez az út a Pannónia esetében már nehezebben járható, hiszen sokkal több pénzről van szó. A szatmári közösség kellene lássa a reális anyagi lehetőségeket: van lehetőség megegyezni a tulajdonosokkal és megvásárolni az épületet. Jószándék nem elég a kisajátításhoz. Ugyanis ha a tulajdonosok nem egyeznek ebbe bele, akkor a bíróság dönti el: közérdekű és kisajátítható-e? Ami megint 3–4 éves pereskedést jelent, kérdéses kimenetellel. Egy privát beruházó pedig mit fog működtetni benne? Éttermet? Az talán a saját működési költségét kitermeli, de az sem biztos. Mi lehet az a tevékenység, amely közérdekű és amit majd folyamatosan fent is kell tartani. Véleményem szerint előbb egy viábilis megoldást kell találni az épület majdani működtetésére. Mert ha nincs végleges és konkrét elképzelés az épület működtetéséről, akkor csak a tetőt javíthatjuk évről évre” — fogalmazott Ilyés, aki szerint városháza működhetne az egykori szálloda épületében, s a megvásárláshoz szükséges összeg hitelfelvételét elbírná Szatmárnémeti városa — ha lenne eltökélt szándék. Maskulik Csaba városi tanácsos felhívta arra is a figyelmet, hogy a 2014–2020-as pályázati periódusban lehetőség nyílik arra, hogy önkormányzatok adminisztrációs épületeik felújítására pályázzanak. „De hogy kerül az épület az önkormányzat tulajdonába? Megvesszük vagy kisajátítjuk?” — tette fel az egyik legfontosabb kérdést a tanácsos. Nem tartotta jó ötletnek a kisajátítást Erdei D. István parlamenti képviselő sem, hiszen megtörténhet, hogy a kisajátítást követően mégis le kell mondani az épületről — ráadásul a kisajátítás folyamata hosszú éveken át eltarthat. Mindezek mellett „folyamatos és konkrét párbeszéd kéne és kell a tulajdonosokkal, a Tânţaş fiúkkal. A megoldás kulcsa, ha tetszik, ha nem, az ő kezükben van!” — mondta Pataki Csaba szenátor, aki egy kiskapus megoldást is javasolt: mielőbb elkezdeni a filharmónia épületének felújítását s mivel a két épület tetőszerkezete közös, legalább azt megcsináltatni és így védeni a beázás ellen. A szenátor ugyanakkor rámutatott a műemlékvédelmi bizottság óriási felelősségére is, hiszen az 2009-ben bocsátotta ki a tulajdonos számára az építkezési engedélyt, s az azóta eltelt négy év során „nem volt szemük” észrevenni, mi is történik.

 Szabó Kinga Mária