Egészség

Hogy viseljük el a kánikulát?

2017.06.22 - 17:23

A családunkban lévő kisgyermekekre, idősekre, krónikus betegekre is jobban oda kell figyelni a nyári hónapok alatt. 

A nagy melegre érdemes előre felkészülni. Legalább néhány nappal a kánikula beköszönte előtt ellenőrizzük, hogy rendelkezésünkre áll-e elegendő folyadék, kéznél van-e (és működőképes-e) a ventilátor vagy a légkondicionáló. Ha nincs redőnyünk, tegyünk az ablakokra sötétítő függönyt, napárnyékolót, melyet lehetőleg tartsunk behúzva napközben, hogy a közvetlen, tűző napfény ne érje az otthonunkat. Nagyon fontos eleme a felkészülésnek az is, hogy megtanuljuk felismerni a hőséggel összefüggő betegségek, problémák tüneteit, illetve azokat a teendőket is, melyekre ilyen esetben szükség van!

A kánikula napjai alatt elsősorban az idősekre, a csecsemőkre és kisgyermekekre, illetve a krónikus betegséggel küzdőkre figyeljünk oda jobban, őket érintheti ugyanis a leginkább a kiszáradás, illetve a túlhevülés. Lehetőség szerint maradjunk fedett, árnyékos, légkondicionált helyen, legalább a nap legmelegebb óráiban, 11 és 14 óra között (ez az időszak például nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy a környékünkön lévő múzeumokat felfedezzük, de általában a bevásárlóközpontok is légkondicionáltak).

Ne feledkezzünk el az állatainkról sem: biztosítsunk nekik is árnyékot, ahova behúzódhatnak, legyen mindig friss vizük, és időnként vizezzük is be őket (a közvetlen locsolgatást sok házi kedvenc nem szereti, de egy nyirkos törülközővel is áttörölhetjük őket). Soha ne hagyjuk az autóban felügyelet nélkül a kisgyerekeket vagy az állatokat! A kocsi belseje ugyanis rövid időn belül extrém módon felmelegedhet, ez pedig sajnos könnyen tragédiához vezethet! Igyunk gyakran, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak, a meleg hatására ugyanis sokkal többet izzadunk, hogy így is hűtsük magunkat. A gyermekeket, időseket kínáljuk gyakrabban vízzel, a kisbabákat pedig szoptassuk többször! Az alkohol-, illetve koffeintartalmú italokat azonban kerüljük! Ha vízhajtó hatású gyógyszereket szedünk, vagy valami miatt korlátozni kell a folyadékfogyasztásunkat, konzultáljunk az orvosunkkal, hogy miként érdemes pótolni az elveszített vizet.

Lehetőleg ne készítsünk olyan ételeket, amelyekhez a sütő bekapcsolása szükséges, ez ugyanis jelentős mértékben felmelegítheti a környezetünket. Együnk kisebb adagokat könnyű, egészséges fogásokból, például salátákat, gyümölcsleveseket, főzelékeket. Részesítsük előnyben a sós ételeket, ezek nemcsak fokozhatják a szomjúságot, melynek hatására többet iszunk, de az izzadás során elveszített ásványi anyagok pótlásában is nagy szerepük van.