Szatmárnémeti

Hivatalos: leváltották Altfattert

2022.02.16 - 17:39

A kormány szerdai ülésén döntöttek arról, hogy felmentik Szatmár megye prefektusi tisztségéből Altfatter Tamást, akit ugyanakkor alprefektusnak neveztek ki. Szintén menesztették alprefektusi tisztségéből Radu Budot is, helyébe az ugyancsak nemzeti liberális Romeo Pop kerül, míg a megye kormánymegbízottja a szociáldemokrata Radu Roca lett.
Mint ismeretes, az új kormánykoalíció tárgyalásain tavaly december elején „osztották újra¨ a prefektusi tisztségeket, s ennek értelmében Szatmár megye kormánymegbízottját a Szociáldemokrata Párt adja — ők első körben Mircea Govort, majd Gabriel Leşt (pártjuk megyei és városi szervezetének elnökeit) nevesítették a tisztségre, ám kormányfői szinten egyikőjüket sem fogadták el, ezért a szatmári szociáldemokraták Radu Rocat javasolták, akit aztán tegnap ki is neveztek prefektusnak.
Radu Roca neve nem ismeretlen a szatmáriak előtt, hiszen az állatorvosi végzettségű politikus 2012–2016 között Szatmárnémeti alpolgármestereként, majd  környezetvédelmi államtitkár-helyettesként is tevékenykedett.
Hogy a nemzeti liberális Radu Bud (aki a prefektusi hivatalt akár második otthonának is nevezhetné, annyiszor volt már kormánymegbízott, illetve kormánymegbízott-helyettes)  saját vagy pártja döntéséből nem maradt alprefektus, azt nem lehet tudni.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Rekordkölcsön és támogatás a szatmári nyugdíjasoknak

Több mint 8500 taggal zárta a 2025-ös évet a Szatmári Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára (CARP), amely mintegy 26 millió lejnyi kölcsönt nyújtott tavaly tagjainak.
Szatmár megye

A Nép Ügyvédje újabb fogadóórát szervez Szatmárnémetiben

Újabb fogadóórát tart Szatmárnémetiben a Nép Ügyvédje: január 27-én a nagyváradi területi iroda ingyenes jogorvoslati lehetőséget kínál a megye lakosainak személyes audiencián.
Szatmár megye

Felülvizsgálat után: százával törölt dossziék

Több mint 1000 fogyatékossági besorolási dossziét vizsgáltak felül Szatmár megyében – közel felüket érvénytelenítették. Legtöbb esetben a személyi kisegítő szükségessége volt kérdőjeles.